Megosztás:

Óvatosságra int a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a személyes adatok védelme érdekében, mivel információi szerint a napokban telefonos csaló lépett kapcsolatba egy gyanútlan termelővel a hivatal nevében, és egyebek mellett a személyes adatait kérte tőle – közölte a Nébih kedden a honlapján.

A közlemény szerint a hivatal az ügyfélszolgálatára érkezett megkeresés alapján értesült arról, hogy május 13-án ismeretlen személy – magát a Nébih munkatársának kiadva – személyes adatokat kért és szerzett meg egy általa telefonon felhívott dísznövénytermesztőtől.

A hatóság nevével visszaélő telefonos csaló valótlanul azt állította, hogy “a vírushelyzetre tekintettel a Nébih állásfoglalása szerint 2020. június 30-tól 2021. június 31-ig a piacon történő árusítás csak a Nébih engedélyével lehetséges”. Ezen túlmenően arról is tájékoztatta az ügyfelet, hogy évi 25 ezer forintért negyedévente különböző ügyfél-tájékoztató anyagokat küld meg részére – ismertették.

A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hatályos rendelkezésekről és a hivatal intézkedéseiről minden esetben a hivatalos fórumain keresztül tájékoztatja az érintetteket. A hivatal személyes adatokat soha nem kér telefonon az ügyfelektől, akik a tájékoztató anyagokat, segédleteket díjmentesen érhetik el a hivatal honlapján, hasonlóképpen a Nébih különböző kiadványaihoz – húzták alá.


Forrás:
MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture