Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma, hiszen mindennap érkeznek hírek újabb megbetegedésekről – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedden az M1 aktuális csatornán.

A főorvos elmondta, ugyan a vírushoz köthető halálesetek egyre ritkábbak, az továbbra sem zárható ki, hogy újabb gócok alakulnak ki az ország bármely pontján. Ugyanakkor a gócok megjelenése nem jelentené azt, hogy elkezdődött a második hullám, hiszen ezeket még jól lehet kezelni – jegyezte meg Szlávik János.

Hozzátette: jelenleg a leglogikusabb feltételezés, hogy a koronavírus nem fog eltűnni, hiszen – úgy tűnik – a terjedése nem függ a hőmérsékleti viszonyoktól. Ezért a legjobb megoldás a védőoltás kifejlesztése lehet. A vakcina kifejlesztése a főorvos elmondása szerint jól halad, vannak olyan oltások, amelyeket már embereken is tesztelnek. Ugyanakkor a végső eredmények csak az év végére, jövő év elejére várhatók. Szlávik János rámutatott, egy vakcina kifejlesztéséhez 5-15 év kell, viszont most kiderült, hogy a korszerű géntechnológiával ezt az időt jelentősen le lehet rövidíteni akár néhány évre.

 

Forrás:
MTI

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com