Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy idén elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek, és ebben az évben nem is fogják bepótolni őket.

Számos témát tárgyaltak meg a szerdai kormányülés során – jelezte Gulyás Gergely. A kormány többek között a „háromszínes” ország-besorolásról, a tömegrendezvények sorsáról, a maszkviselésről és a vírushelyzetről is tárgyalt, és egyes kérdésekben sikerült is döntésre jutniuk.

Az egyik, mindenkit érintő döntés, hogy az idei év során elmaradnak az augusztus 20-i nemzeti ünneppel kapcsolatos rendezvények. Gulyás ezt azzal indokolta, hogy jelenleg a koronavírus szempontjából a tömegrendezvények hordozzák magukban a legnagyobb kockázatot.

Ezen felül hozzátette, hogy augusztus 15-ig maradnak a szigorítások az 500 főnél nagyobb rendezvényekre vonatkozóan, de július végén visszatérnek a kérdésre. Ez azt jelenti, hogy számos fesztivál sorsa fog a hó végén eldőlni, például a B. My Lake, az EFOTT, vagy a Szegedi Ifjúsági Napoké, ami rendkívüli bizonytalanságba taszította a szervezőket.

Gulyás megpróbálta nyugtatni a kedélyeket, ugyanis kiemelte, ha nem enyhül a vírushelyzet, akkor létre fognak hozni a magyar zeneipar és rendezvényipar számára egy támogatási alapot, amivel a koronavírus miatt jelentős veszteségeket elszenvedő szektort kisegítenék.

A kormány azt is megerősítette, hogy a tömegközlekedési eszközökön, boltokban és vendéglátóhelyeken továbbra is kötelező a maszk használata. Finomítottak az ország-besoroláson is, ugyanis most már nem csak egész országok kaphatnak egy adott jelzést, hanem országon belül adott régiók besorolása is eltérő lehet, vagyis elképzelhető, hogy egy országon belül vannak akár zöld, piros és sárga jelzésű régiók egyaránt.

Forrás:
MTI-Magyar Távirati Iroda

KÖVESSEN minket itt is: