Magyarországon eddig 596 olyan haláleset történt, ahol az elhunytnál koronavírus-fertőzést is azonosítottak – olvasható a kormányzati portálon.

Az elhunytak döntő többsége olyan idős ember, aki több krónikus betegségben is szenvedett. 24 olyan elhunyt van, akinél jelenleg nem tudnak meglévő társbetegségről. Az elhunytak 60%-a (361 fő) budapesti, 40%-uk (235 fő) vidéki. Jelenleg három olyan megye van, ahol nem történt haláleset: Békés, Hajdú-Bihar és Vas. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 484 fő, 35%-uk budapesti, Tolna megyében nincs aktív fertőzött.

A legfrissebb adatok szerint Pest megyében eddig 95-en, Budapesten 361-en, Fejér megyében 43-an, Komárom-Esztergom megyében 43-an, Zala megyében 16-an, Veszprém megyében 8-an, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Csongrád-Csanád megyében 6-an, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3-an, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Tolna megyében ketten haltak meg koronavírus fertőzés következtében. Bács-Kiskun és Somogy megyében eddig egy-egy halálesetről tudnak.

Kiemelt kép: MTI


KÖVESSEN minket itt is: