Kormányinfó sajtótájékoztatót tartott a  Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.

A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne – közölte Gulyás Gergely, és bejelentette: a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják.

A miniszter úgy fogalmazott, a kormány semmilyen kockázatot nem vállal, a cél a második hullám megelőzése. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy Magyarország sokkal hatékonyabban kezelte a járványt, mint Spanyolország vagy Belgium. Mint mondta, itthon a vírushelyzet stagnál, viszont Európa legtöbb országában a járványhelyzet romlott. Ahogy fogalmazott, az operatív törzs és a kormány ezért úgy ítélte meg, hogy nincs még itt az ideje a további lazításnak a zenés-táncos rendezvények ügyében. Gulyás Gergely azt jelölte meg célként, hogy szeptember 1-jével az iskolák rendes tanulmányi rendben kezdhessék meg működésüket.

A miniszter azt is közölte, hogy a kormány 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakmának. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. A forrás egy részét kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánják.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Forrás:

KÖVESSEN minket itt is: