Megosztás:

Magyarországon eddig csak kereskedelmi oldalról volt jelen streaming szolgáltatás, ez azonban hamarosan megváltozhat, mivel a közszolgálati felület rendszere még az idén létrejön. A platform palettáját friss és felújított magyar mozgóképes alkotások dominálják majd, melyek így sokkal szélesebb körben juthatnak el az emberekhez.

Korunk és főleg a mostani pandémiás helyzet bebizonyította, hogy a sorozatok milyen erős nézettséget tudnak generálni – mondta a Kossuth Rádió Az Este című műsorában Káel Csaba Kossuth- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező, a MÜPA vezérigazgatója és a Nemzeti Filmintézet vezetője, aki tavaly augusztus óta tölti be a filmügyi kormánybiztosi feladatot.
Hozzátette: az utóbbi időben többek közt emiatt is lettek olyan népszerűek a streaming szolgáltatások.

„Kereskedelmi oldalról elindult streaming szolgáltatás Magyarországon is, de közszolgálati oldalról nem. Ez most egy kivételes pillanat, amikor az idő szava, a kereslet feltámasztja azt az igényt, hogy jöjjön létre egy ilyen streaming” – fogalmazott.

Káel Csaba a műsorban közölte, hogy még ebben az évben fel fog állni a közszolgálati streaming rendszer, mely „abszolút a magyar tartalmak bemutatására készül”.

Ebben rengeteg lehetőség rejlik, hiszen rengeteg jó film és sorozat készült többféle kategóriában, amelyeknek nagy részét nem tudták megnézni az emberek, mert nem volt felület, ahol ezek a mozgóképes alkotások megjelenhettek volna.
Ha van egy olyan rendszerünk, amiben bármikor lehívhatóak a tévénkre, képernyőnkre vagy okoseszközünkre, akkor ezek a filmek és sorozatok egyből kapnak egy plusz felületet– fejtette ki.

A filmügyi kormánybiztos szerint az induláshoz a Nemzeti Filmarchívum számukra hatalmas kincs, mert a régebbi mozgóképek frissen felújított kópiáit is el tudják helyezni a felületen. „Nemzeti kincseinknek” pedig külön bemutatókat is terveznek.

Forrás:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture