Megosztás:

Kedden 15.30-kor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz – írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat. Lehűlés csak a hétvégén érkezik, de már a következő napokban többször várható csapadék.

Ebben az évben szeptember 22-én van az őszi napéjegyenlőség. Ekkor a Nap éppen 90 fok magasan van az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka is ugyanolyan hosszúságú ezen a napon. A következő időszakban, egészen decemberig, rövidülnek a nappalok. Az előrejelzés szerint a csillagászati ősz első napján általában napos idő várható, kevés felhővel, majd késő délutántól a délnyugati megyékben gomolyfelhők képződnek, és arrafelé néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A legmagasabb hőmérséklet 24-29 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 11-18 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerdára Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt. Azt írták: szerdán a hajnali órákban a főváros környékén egy-egy zápor mellett kis valószínűséggel alakulhat ki zivatar. Ezeket legfeljebb szélerősödés kísérheti. A délutáni óráktól nyugat felől szórványosan alakulhat ki a záporok mellett zivatar, amelyeket szélerősödés, intenzív csapadék és jégeső kísérhet.

Kiemelt kép: pixabay

Forrás:
MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture