A hét vége felé ismét emelkedni kezd a hőmérséklet. Emellett viszont sok esőre, heves zivatarokra és viharos szélre is számíthatunk.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az északi és keleti megyékben többfelé, másutt csak néhol várható eső, zápor, az Észak-Alföldön lesz a legnagyobb mennyiség – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Este többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elszórtan várható eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, a Dunántúl középső részén meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön a Dunántúl nyugati, délnyugati részein hosszabb felszakadozások is lehetnek, arrafelé több órára is kisüthet a nap. Másutt viszont jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, az északkeleti határvidéken egy-egy zivatar is lehet. Elsősorban északkeleten jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati, nyugati szél inkább csak a Duna vonalának környezetében erősödhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 13 és 18 fok között várható, 20 fok körüli, vagy afölötti csúcsérték inkább csak a naposabb nyugati, délnyugati megyékben fordulhat elő.

Pénteken egyre többfelé elvékonyodik a felhőzet, de továbbra is sok magasszintű felhő lesz az égen, emellett gomolyfelhők is képződnek. Északkeleten tartósan felhős körzetek is maradhatnak. A csapadékhajlam csökken, inkább csak elszórtan fordulhat elő – többnyire gyenge – eső, zápor, néhol esetleg zivatar. A déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

Szombaton a nap nagyobb részében fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel. A délután második felétől azonban nyugat felől erőteljes felhősödés kezdődik, és egyre többfelé várható zápor, zivatar, néhol heves zivatar sem kizárt. Főleg a Dunántúlon és a középső tájakon sokfelé lesz viharos a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 29 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

Vasárnap éjszaka felhős lesz az ég, és sokfelé várható zápor, zivatar, majd hajnaltól nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos környéki lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 19 fok között alakul a Tiszántúlon a magasabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű.


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)