Folyamatos a vírushelyzethez kapcsolódó átmeneti támogatások kifizetése – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel. A közlemény emlékeztet: a gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programból a szaktárca a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások részére 13 jogcímen átmeneti támogatás igénybevételét tette lehetővé.

A támogatási kérelmeket a Magyar Államkincstárhoz lehetett benyújtani júliusban és augusztusban. Az AM tájékoztatása szerint október elejéig a 13 jogcímből 8 esetében az államkincstár már megkezdte a kifizetéseket. Eddig a közel 27 ezer kérelem alapján körülbelül 14,4 milliárd forint támogatást hagytak jóvá – tették hozzá.

Négy támogatási jogcímnél az igények meghaladták a keretösszeget. Ezért az agrártárca szeptember végén döntött a felhasználható keretek megemeléséről, annak érdekben, hogy valamennyi jogos igény támogatható legyen. A keretemelést követően a kincstár október első hetében így további két – a halgazdálkodási tevékenységet végző gazdálkodókat, és a sertéstartókat érintő – jogcímen tudta megkezdeni a támogatások kifizetését 3,3 milliárd forint utalásával – írta az AM.

Kiemelt kép: MTI

Forrás:
MTI

KÖVESSEN minket itt is: