Átszabta a felnőttképzések rendszerét a kormány ettől a tanévtől: mostantól nemcsak diákhitelt, de a komolyabb tanfolyamokon több százezer forintos havi ösztöndíjat is kaphatnak a résztvevők, iskolarendszeren kívül – írja a Magyar Nemzet.

Az érintett képzések közé tartoznak például a vállalati továbbképzések, részszakmák, ráépülések. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyetért a döntéssel, ugyanis nemzetközi viszonylatban hazánkban kevés a felnőttképzésben résztvevők aránya. A régi szabályok alapján működő képzések 2022. december 31-ig folytathatók, párhuzamosan az újakkal. Csökkennek a felnőttképzők adminisztratív terhei, így könnyebben és gyorsabban indíthatnak tanfolyamokat.

A nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek minősített képzéseken ösztöndíj is jár majd, méghozzá az aktuálisan érvényes garantált bérminimum kéthavi összegének megfelelő összegben (jelenleg a nettó bérminimum 140 ezer forint). A pénzt a képző fizeti, és maximum 2 évig lehetnek jogosultak rá a tanulók. A nem kiemelt, minimum ötvenórás képzéseken is járhat ösztöndíj, ebben az esetben a bérminimum hetvenöt százaléka jár a tanulónak, de csak akkor, ha nem vesz igénybe képzési diákhitelt vagy egyéb, foglalkoztatást elősegítő támogatást. Amennyiben az ösztöndíjas nem fejezi be a képzést vagy nem szerzi meg a szakképesítést, juttatásukat teljes egészében vissza kell fizetniük a felnőttképzőknek.

Újdonság továbbá, hogy ettől a tanévtől már a felnőttképzésben is igényelhető hitel, melynek feltételei megegyeznek az egyetemi diákhitelekével. A hitelt 2021. áprilisától igényelheti a 18 és 55 év közötti korosztály, legalább 3 hónapos képzésre.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Komka Péter

Forrás:
Magyar Nemzet

KÖVESSEN minket itt is: