A szerdai közlönyből derült fény arra, hogy a kormány elkötelezett a háziorvosi rendszer megreformálása mellett.

Az Orbán Viktor által jegyzett kormányhatározat ugyanis kimondja, hogy a kormány egyetért az alapellátás megerősítéséről szóló szakmai programmal, és felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a belügyminisztert az abban foglaltak végrehajtására.

A feladat teljesítését Pintér Sándor belügyminiszterétől és Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől várja el a kormány, ahogyan történt az orvosi béremelésről szóló törvény esetén is. A szakmai program megvalósításának határideje 2022. december 31., vagyis bő két évet adott magának a kormány.

Az átalakítás finanszírozási oldalát is elkezdte már előkészíteni a kormány. A határozat második pontja ugyanis arról szól, hogy 3 milliárd forint jut a jövő évi költségvetésben a Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás jogcím előirányzat javára, a Gyógyító-megelőző ellátás céltartalék jogcím terhére.

Emellett a szakmai program uniós forrásból történő finanszírozására készül a kormány.

Az tudható, hogy az elmúlt hetekben a kormány és a Magyar Orvosi Kamara illetékesei a háziorvosi rendszer átalakításáról egyeztettek. Egy héttel ezelőtt a szakmai program tartalmáról már ki is szivárgott néhány információ. Ezek szerint mintegy ezer praxisközösségbe szervezné a kormányzat a nagyjából 6500 házi-, és gyermekorvosi praxist.

A közigazgatási egységek méretétől függően járásonként, illetve fővárosi kerületenként 2-6 praxisközösséggel számolnak. A dokumentum szerint egy-egy praxisközösség mintegy évi 36 millió forinttal bővebb finanszírozáshoz juthatna.

Forrás:

KÖVESSEN minket itt is: