Szerdán megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely alapján 1,2 százalékos lesz a nyugdíjemelés novembertől.

Erre azért van szükség, mert az infláció magasabb, mint amit a kormány várt. Nyugdíjprémium pedig azért nem lesz, mert az csak akkor jár, ha a gazdasági növekedés meghaladja a várt szintet, de idén inkább recesszió várható, semmint növekedés.A nyugdíjkompenzáció valójában évközi emelés, mert meghaladja az 1 százalékpontot a kiegészítés mértéke. Ezért már novembertől az emelt nyugdíjat kapják az erre jogosultak – írja a Pénzcentrum.hu. Az 1,2 százalékos emelés azonban csak azoknak jár, akik már tavaly is nyugdíjasok voltak.

A január-októberi időszakra vonatkozó összegeket egyösszegben fogják kifizetni, ezért nemcsak az emelt nyugdíj, hanem kiegészítés is érkezik novemberben. Most az átlagnyugdíj 142 ezer forint, tehát az 1,2 százalékos emelés havonta 1705 forintot jelent.
Vagyis az átlagnyugdíjasok a január-októberi időszakra visszamenőleg összesen 17 050 forintot kapnak.

Viszont a több mint 2 millió magyar nyugdíjas közel 60 százalékának nem jár 142 ezer forint havonta, ezért ők ennél kisebb összegre számíthatnak. Az a több mint 73 ezer nyugdíjas, akinek még a 60 ezer forintot sem éri el a nyugdíja, 720 forintnál is kevesebb emelésre jogosult, vagyis ők kevesebb mint 7200 forint kiegészítést kapnak majd novemberben.

Kiemelt kép: MTI

Forrás:
Szeretlek Magyarország

KÖVESSEN minket itt is: