Megosztás:

Hangforrás címmel interaktív zenei és hangszertörténeti fesztivált rendeznek a budapesti Benczúr Házban november 13. és 15. között.

Az esemény főszereplői a régi korok hangszerei lesznek, a reneszánsz, a barokk és a romantika korának klasszikus darabjai régi hangszereken szólalnak meg. A fesztiválon az előadások és a kiállítások mellett koncertekkel is várják az érdeklődőket – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Schallinger-Foidl Artúr orgonaművész, a fesztivál szervezője elmondta: a kiállításon a hangszerek hangszercsaládokra bontva szólalnak meg. A látogatók testközelből ismerkedhetnek meg a legkülönlegesebb történelmi hangszerekkel, szakemberek és mesterek segítségével.

A napközben látogatható tárlat mellett, este ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket.

Első napon november 13-án, pénteken, a Bacchus Consort koncertjét hallhatja a közönség, a zenei anyag gerincét egy perui kódex alkotja – mondta.

A második napon Szabó Balázs Junior Prima díjas orgonaművész szólóestjét hallhatja a közönség. Az esten különleges billentyűs hangszerek szólalnak meg, például Liszt Ferenc különleges és kedvenc hangszere, a Piano-orgue.

A háromnapos fesztivál zárókoncertjén Telemann zenéje kerül a középpontba – ismertette a programot a fesztivál szervezője.

Forrás:
MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture