Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Benkő Tibor kiemelte: a katonák nem olyan feladatot látnak el, amihez egészségügyi szakmai képzettség kell, elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeznek majd, segítenek a hőmérőzésben is. Fő feladatuk, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltségét csökkentsék – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy a köznevelési intézményekben az őszi szünetben végzett fertőtlenítési feladatok óta számos további helyről érkezett erre vonatkozó kérés a honvédséghez. A fertőtlenítési feladatokat folyamatosan végzik a katonák, köztük önkéntes tartalékosok is. Emellett a katonák határbiztosítási, határzárási feladatokban és a humanitárius korridorok biztosításában is részt vesznek – közölte a miniszter.

Benkő Tibort kérdezték arról is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter is nemtetszését fejezte ki a fegyverrel járőröző katonák miatt. Erre reagálva a honvédelmi miniszter kiemelte: a katonának felszereléséhez tartozik az egyéni fegyverzet. Elmondta, a szolgálati szabályzatok 1974-től kezdve kimondták, és a 2005-ös HM-utasítás is azt rögzíti, hogy a katona az őrszolgálatot, a járőrfeladatot egyéni felszerelésben kell, hogy végrehajtsa. Ebben semmi új nincs – mutatott rá a miniszter.

Forrás:
MTI

KÖVESSEN minket itt is: