Online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A kezdeményezésben hat kategóriában csaknem ötven alkotó vesz részt.

A fő cél, hogy a kialakult járványhelyzetben a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolásával is támogassák a hazai tárgyalkotó kultúra szereplőit – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, évente csaknem nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. Az idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt.

Az alkotókról a weboldalon rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot. A közleményben Faix Csabát, a Budapest Brand vezérigazgatóját idézik, aki szerint a hazai kézműves és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. “Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a Budapesti karácsony kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket” – mondta. A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. A közleményben Szabó Katát, a szövetség elnökét is idézik, aki elmondta: az idén főleg az online térben várják vevőiket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Folyamatosan ötletajánlóval jelentkeznek a Magyar Kézműves Szövetség Facebook-oldalán is, hogy megismerjék a “nagy mesterségeket”, amely nem könnyen tanulható, apáról fiúra szállt örökség.

A budapesti karácsonyi kampányban a szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, amelyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit. A videóban bemutatkozik többek között a több generációs, 1878 óta működő Kovács Kékfestő családi manufaktúra, Panákné Kovács Mária és lányai, majd K. Nagy György fazekas ismerteti meg az érdeklődőkkel a tradicionális kerámiaedények készítésének folyamatait, a bőrdíszműves szakma szépségéről pedig Pankotai Csaba mesél. A Budapesti karácsony honlapján találkozhatnak az érdeklődők bábkészítővel, de a bőr-, fa-, fém-, papír-, üvegműves, keramikus, méhész, textil-, tűzzománc-, szappankészítő és virágkötő, szakmák képviselőivel is.

Kiemelt kép: MTI

Forrás:
MTI

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)