Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése is, miután kiválasztották a tervezőt – közölte a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken az MTI-vel.

Mint írták, az új, a kormány döntése szerint a Népliget sarkában létesítendő vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson vagy a népligeti Volánbusz-pályaudvart, illetve a Népliget térségéből közvetlen kapcsolat nyíljon a vonatok elővárosi célpontjai felé, vagy a jövőben akár vonattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Hozzátették: az Üllői út feletti vasúti hídtól keleti irányba, a Népliget zöld tömbje mellett húzódó peronokról a közeli lakótelepek, irodaházak, a 3-as villamos és az épülő új kézilabdacsarnok is megközelíthetőek lesznek.

Az előzetes terveket a BFK és a NIF három építészirodától is bekérte, ezek közül választották ki a győztes tervet. A döntés értelmében a Főmterv, mint a vasútvonal ezen szakaszának tervezője irányításával a Paragram Studió és a SporaArchitects építészirodák tervezik meg az új budapesti vasúti megállót.

Mint írták, a most kezdődő építészeti tervezés során igényesen kell megoldani a helyszín adottságaiból következő kihívást és a védett, kényelmes átszállási útvonalat biztosítani a vasút és a metróállomás között az utasoknak.
A cél, hogy minél rövidebben, minél kellemesebb körülmények között, egy fedett sétányon tudjanak átszállni vonatról metróra az utasok – írták, hozzátéve, hogy ennek érdekében a 3-as metró felújítása során az Ecseri út állomásnak készül egy új kijárata a belvároshoz közelebbi végén, az Üllői úti mentén.

A vasúti megálló elhelyezése is erre keresi a megoldást: a peronok az Üllői úttól északkeletre helyezkednek el, északkeleti végükről közelíthető meg a metróhoz és a 3-as villamoshoz vezető sétány, és itt lesz a helyi buszok megállója is. Ez a kapcsolat kiszolgálja a Bihari utcai és a József Attila lakótelepet is – tették hozzá. Megjegyezték: a sétány folytatása a vasút túloldalán egyben a Népliget új, déli kapuja is lesz. Ugyanakkor a peronok másik, délnyugati végén is lesz lejárat, erre lehet eljutni majd az új sportcsarnokba és a Népliget melletti buszpályaudvarhoz.

Forrás:
MTI, Kiemelt fotó Pixabay
>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)