Mintegy hetven nap után elhagyhatta a Semmelweis Egyetem klinikáit és megkezdődhetett a rehabilitációja annak a 34 éves kismamának, akinél tavaly november 11-én diagnosztizáltak COVID-19 fertőzést, a betegség szövődményei miatt pedig sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani esetében a terhesség 34. hetében. A többszörös műtéten átesett és „műtüdő”-, azaz ECMO-kezelésben is részesült édesanya és koraszülött kislánya is jól vannak – olvasható a semmelweis.hu-n.

Szilvia ellátásában a Semmelweis Egyetem három klinikája vett részt. A beteg a hatvani kórházból 2020. november 15-én került az egyetemre, a COVID-19 okozta súlyos tüdőgyulladás és a magzat életét is veszélyeztető oxigénhiányos állapot miatt. Az egyetemen azonnali, sürgősségi császármetszést hajtottak végre nála, ezzel megmentve a magzat életét. A beteg általános állapota a műtétet követően stabilizálódott, a császármetszést követően 5 nappal meg lehetett szüntetni a gépi lélegeztetést, amelyet azonban 24 órával később, a tüdő kiújuló funkciózavara és a beteg egyre súlyosbodó állapota miatt ismételten el kellett indítani.

Az orvoscsoport ekkor döntött úgy, hogy november 21-én Szilviánál megkezdik az ún. ECMO-kezelést, vagyis egy, a betegágy mellett elhelyezett „műtüdő” segítségével helyettesítették a kismama tüdőkapacitásának jelentős részét.
A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján 2012-től működik az ún. extrakorporális (testen kívüli) keringés-oxigenizáció-támogató eszköz (ECMO) és a hozzá kapcsolódó program. A program indulása óta eddig 300 esetben volt szükség erre az eljárásra azoknál a pácienseknél, ahol a hagyományos lélegeztetőgépek már nem bizonyultak elég hatékonynak.

Szilvia állapotát a fent említett programnak és a komplex intenzív terápiás ellátásnak köszönhetően sikerült stabilizálni, míg december 18-án végleg sikerült eltávolítani az eszközt, majd a betegnek – szintén a komplex és fokozatos terápiának köszönhetően – 2021. január 8-tól már a gépi lélegeztetésre sem volt szüksége. Szilvia izomereje, általános állapota, közérzete folyamatosan javult, COVID-19 betegségéből felépült, így a rehabilitációját az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folytatja – összesen 69 nap intenzív kezelést követően. A Semmelweis Egyetem tudomása szerint ez volt Közép-Európában az első sikeres „műtüdő kezelés” COVID-19 okozta tüdőgyulladás terápiája során. Nemzetközi statisztikák szerint is ritka, hogy várandósoknál ilyen súlyos lefolyása lesz a COVID-19 fertőzésnek, a betegség európai és amerikai megjelenése óta, alig néhány esetet regisztráltak csak.

A Szilviával, dr. Ács Nándor egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatójával, dr. Gál János egyetemi tanárral, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatójával és dr. Merkely Béla rektorral, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatójával készült interjúk és vágóképek az alábbi linken érhetők el.

Forrás:
semmelweis.hu, Kiemelt fotó Pixabay
>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)