Az enyhe télnek köszönhetően már egyes növények megkezdték virágzásukat, ezzel előrehozva az allergiaszezon kezdetét.

A legtöbb ember számára az allergiaszezon csak tavasszal, illetve nyáron, az egyes fűfélék virágzásával kezdődik. Az enyhe téli időszak miatt azonban egyes növények már most megkezdték virágzásukat. A mogyoró, illetve a ciprus- és tiszafafélék koncentrációja a déli országrészben már elérheti a tüneteket okozó közepes szintet. A kőris és az éger pollenjei is már többfelé megjelentek, azonban még alacsony koncentrációban fordulnak elő.

A következő napokban a fent említett növények virágporára allegiások számíthatnak arra, hogy tüneteik megjelennek, vagy a már meglévők felerősödnek.

A jelen helyzetben fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az allergiás reakciók és a légúti megbetegedések, illetve a COVID-19 megbetegedés tüneteitől.

Légúti allergia (szénanátha) tüneteit az orrnyálkhártya gyulladása okozza, mely során orrfolyás, orrdugulás, orrviszketés és tüsszentés tapasztalható. A COVID-19 fertőzés szintén a légutakat érinti, legjellemzőbb tünetei a láz, a száraz köhögés, a fáradtság és a légszomj. Mindezek mellett fejfájás, izom-és ízületi fájdalmak, torokfájás és mellkasi nyomás jellemezheti.

A pollenallergiás tünetek a megfelelő odafigyeléssel enyhíthetőek, míg COVID-19 tünetek észlelésénél, kérjük, ne menjen közösségbe, és hívja háziorvosát.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) javasolja, hogy a mogyoró, a ciprus- és tiszafafélék, a kőris és az éger pollenjére allergiások készüljenek fel a tünetek megjelenésére, illetve erősödésére. Kövessék az NNK naponta frissülő Polleninformációs szolgáltatását és szükség esetén kérjenek tanácsot kezelőorvosuktól.

 

Forrás:
Nemzeti Népegészségügyi Központ, Fotó: Pixabay/Illusztráció
>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)