Mostantól akár félmillió forintra büntethetők a balesetveszélyes “horrorkaravánok” – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

Közleményük szerint vasárnaptól alkalmazható a gyakorlatban a “horrorkaravánokkal” szembeni hatékonyabb hatósági fellépést megalapozó jogszabályi rendelkezés. Az előírás új járműkategóriákra terjeszti ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló “horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. A súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti.

Azt írták, hogy az úgynevezett “horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. “A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát” – fogalmaztak.

Az ITM közleménye szerint Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: “A “horrorkaravánok” szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, végleg el kell venni az ügyeskedők kedvét a súlyosan balesetveszélyes barkácsmegoldásoktól. Az e célt szolgáló, decemberben kihirdetett jogszabály-módosítás január utolsó napján lép hatályba. A közlekedési hatóság a közeljövőben célzott ellenőrzési akciót tervez a legnagyobb forgalmú nemzetközi tranzitútvonalak mentén.”

Az ITM-ben működő közlekedési hatóság munkatársai tavalyi tematikus közúti ellenőrzéseiken 108 esetben állapítottak meg jogsértést. A műszaki hiányosságok mellett a menetíró készülékkel, dokumentációval kapcsolatos mulasztások miatt összesen 77 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki. Az ellenőrző hatóság az új lehetőséggel élve még hatékonyabban léphet fel a “horrorkaravánokkal” szemben, a fokozottan balesetveszélyes gyakorlat visszaszorítása érdekében – olvasható a közleményben.

Forrás:
>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)