Idén félórás mozgásra hívja az embereket a Magyar Rákellenes Liga az Ez vagyok, és ezt teszem elnevezésű kampány részeként csütörtökön, a rákellenes világnap alkalmából.

A szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy az eseményen mindenki részt vehet, a nap folyamán bármikor. A szervezők ugyanakkor arra kérik a résztvevőket, hogy a koronavírus-járvány miatt leginkább egyedül, de legfeljebb kis csoportokban, maszkban és a szociális távolság betartásával sportoljanak.

Az eseményen mindenki részt vehet, mozogni is bármikor lehet a nap folyamán.  “Kérjük, regisztráld sétád, futásod, mozgásod!” – írja a Magyar Rákellenes Liga a sajtóközleményében.  A regisztráció ingyenes és önkéntes. Az eddigi adatok szerint 51 településről, 388-an regisztráltak, és vállalták a legalább fél óra aktív mozgást – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a Magyar Rákellenes Liga “Onkológiai ellátás Covid idején – kérdések és feleletek” címmel online előadást is szervez csütörtökön. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A közleményben azt írták: Magyarországon minden negyedik magyar ember daganatos megbetegedésekben hal meg, pedig a halálozási arány korai felismeréssel, rendszeres önvizsgálattal és szűrővizsgálatokon való részvétellel nagy mértékben csökkenthető lenne.
Magyarországon 2017-ben 79 270 daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, 2019-ben pedig 32 638 haláleset történt – olvasható a közleményben.

A rákellenes világnapot 21 éve minden évben február 4-én tartják.

 

 

Forrás:
MTI
>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)