Online és hosszabb ideig, március 1. és 10. között rendezik meg a 7. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), amelyen 30 film száll versenybe.

A szervezők MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint miután várhatóan a mozik nem nyitják meg kapuikat a fesztivál kezdetéig, amellett döntöttek, hogy az online térben rendezik meg a seregszemlét, amelyre több újdonsággal is készülnek.

Egyebek mellett élő adásban ismert műsorvezetők beszélgetnek majd a filmek alkotóival, valamint az adott filmtémák szakértőivel. A beszélgetések az élő adások után elérhetőek lesznek a BIDF honlapján és YouTube -csatornáján – olvasható a tájékoztatóban.

Az idei fesztivál a Nem vagyok egyedül című örmény-amerikai dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét.

Sok egyéb más elismerés mellett Európai-filmdíjra is jelölt két alkotás is szerepel a programban. Radu Ciorniciuc román rendező-operatőr Otthonom (Acasa, my home) című dokumentumfilmje és a brazil Sébastien Lifshitz Kislány vagyok (Little Girl) című alkotása.
Versenybe száll a rangos amsterdami mustra, az IDFA (International Documentary Filmfestival Amsterdam) legjobb rendezés díjával elismert Vitalij Manszkij Gorbacsov.mennyország (Gorbachev. Heaven) című alkotása.

A Sundance fesztiválon díjazott két dokumentumfilmet is láthat a közönség: David France Isten hozott Csecsenföldön (Welcome to Chechnya) című alkotását és Benjamin Ree A festőművész és a tolvaj (The Painter and The Thief) című filmjét.

A magyar filmek versenyében egyebek mellett az Otthon-vágy, A mozdulat művészete és az Anyáim története című dokumentumfilmek szerepelnek.

A fesztivál ideje alatt a premiervetítések után a filmek továbbra is elérhetőek lesznek a közönségnek – írták a tájékoztatóban.

>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)