Kisfilmsorozatban mutatja be az egyszülős családok mindennapjait, nehézségeit a gyerekek szemszögéből az Egyszülős Központ. Az animált sorozat célja, hogy az egyedülálló szülők világnapjáig, március 21-ig felhívja a közvélemény figyelmét a több százezer gyereket érintő speciális élethelyzetre.

A központ közleménye szerint a következő egy hónapban négy kisfilmet tesznek közzé az alapítvány világhálós oldalán és közösségi oldalain. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának támogatásával készült kisfilmek a válást, az édesanya elvesztését, az apa hiányát és az örökbefogadást egyetlen szülővel témakört járják körbe.

Az első videó – a válásról – már látható az Egyszülős Központ honlapján és közösségi oldalain.

A kisfilmek egyrészt a gyerekeknek szeretnének segíteni abban, hogy könnyebben fel tudják dolgozni a veszteségüket, és olyan témákról beszélhessenek, amelyek érzékenységük miatt még mindig tabunak számítanak. Másrészt a szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek is segítséget nyújtanak abban, hogy nyitott, befogadó módon tudjanak beszélgetni a gyerekekkel ezekről a nehéz élethelyzetekről – írták.

Magyarországon több százezer gyerek él egyszülős családban, küzd az egyszülős élethelyzet feldolgozásával.

Az Egyszülős Központ a koronavírus-járvány miatt legtöbb programját online folytatja, és újabb szolgáltatásokat is indítottak, például a kamaszok tanulását segítő programot.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép: illusztráció/Pixabay
>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)