A kialakult járványhelyzetben nem csak az órák szorultak az online térbe, de az iskolanyitogatók is. A következő napokban az Általános Iskolák bemutatásával szeretnénk segíteni a jövendőbeli elsősök szüleinek.

Elsőként a Biatorbágyi Általános Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola mutatkozik be. 

Kiemelt célja: ebben az elidegenedett világban a gyermekek, felnőttek tartozzanak valahova. Ezentúl fontos az anyanyelvi képességek és a matematikai kompetenciák kiemelt megalapozása, a különböző műveltségi területeken a gyermekek harmonikus fejlesztése, az első négy évfolyamban minden tantárgy stabil alapjainak kialakítása.

Alapértékeik: nyitottság, partnerség, rugalmasság és gondoskodás.

“Hisszük, hogy minden gyerek jó valamiben és ennek a kibontakoztatása a mi feladatunk.”

Elhelyezkedése: Biatorbágy legrégebbi iskolája jelenleg két épületben helyezkedik el, ami hamarosan megváltozik.
A 2021/2022-es évfolyam már egy szép új környezetben kezdheti meg tanulmányait a Szily-kastély mögött.

2019-ben elnyerte az ÖKOISKOLA címet.

 

Választható szakok:

    • MAGYAR-ANGOL két tanítási nyelvű osztály

2019 óta van lehetőség, hogy a gyerekek a mindennapi életben jól használható angol nyelvet elsajátítsák. Ehhez a heti öt angol órán kívül további két készségtárgyat angol nyelven tanulhatnak az erre fogékony kisdiákok.
Az ide jelentkező gyermekek képességmérésére a nyár folyamán kerül sor, ha a járványhelyzet a tanév végéig nem változik.

    •  MŰVÉSZETI irányultságú osztály 

Az általános tantervi oktatás mellett nagyobb hangsúlyt kap a művészeti oktatás. Mozgáskultúrában főként a néptáncoktatás kap kiemelkedő szerepet, amelyet hetente kétszer a mindennapos testnevelési óra keretei között tartanak. A gyerekek kézügyességét, kreativitását, beszédképességét, memóriáját, mozgáskoordinációját, zenei és ritmusérzékét, előadói képességét, művészeti neveléssel és dramatikus népszokások prózai és mozgásos előadások bemutatásával fejlesztik.

    • TESTNEVELÉS irányultságú osztály

Az aktív életmódra neveléshez nem kell csodákat tenni, hiszen a gyerekeknek lételemük a mozgás, csupán biztatni kell őket és felkínálni a rendszeres sportolás lehetőségét. A testnevelés órákon törekszenek a mozgáskoordináció, labdajátékok, egyensúlyérzék, koncentrációs készség fejlesztésére. Vélhetően ezen diákok többsége fogja képviselni az iskolát különféle diákolimpiai versenyeken.

Tanítónénik bemutatkozása

Bedőházi Melinda

1993-ban végeztem a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán.
10 éve tanítok Biatorbágyon, humán beállítottságúként magyar nyelvet és irodalmat, éneket, környezetismeretet, rajzot, erkölcstant és néptáncot.
Munkám során kiemelten fontosnak tartom az anyanyelvi nevelésen keresztül a néphagyományok megélését, kulturális örökségünk továbbvitelét.
Emellett óráimon hangsúlyt kapnak a változatos tanítási módszerek, kooperatív technikák, projektek – mindezt ösztönző, mégis nyugodt, biztonságos, kiegyensúlyozott légkörben próbálom megvalósítani.
Lehetőséget szeretnék adni tanítványaimnak kibontakozni, kreativitásukat megélni, gondolkodni, önálló véleményt alkotni. Szeretném érdeklődésüket felkelteni, ugyanakkor tudásban, magatartásban, anyanyelvhez, hagyományokhoz való ragaszkodásban és gondolkodásban példát mutatni. Sok játékkal, mozgással, mesével, zenével, rengeteg türelemmel és szeretettel azon igyekszem, hogy mindezt elősegítsem. A tananyag átadásán túl azt is szem előtt tartom, hogy jól érezzék magukat az iskolában, egymás között, ezért sok figyelmet fordítok a csapatépítési lehetőségekre. Ezeket különböző előadások készítésével, rendezvényeken-, versenyeken való részvétellel, kirándulások szervezésével érem el.

Kezdeményezni, majd hagyni kibontakozni, tevékenykedni és megtapasztalni.
Lassan feleslegessé válni, így hagyni őket saját lábukra állni…
…ezek a gondolatok tükrözik tanítói hitvallásomat.

Kalmár Annamária

2018 óta vagyok a BIASULI tantestületének tagja, pályafutásomat az iskolában délutános tanítóként kezdtem.
Hiszem, hogy a tudás és annak megszerzése örömforrás, vallom, hogy ehhez szükség van szeretetteljes légkörre, erős, támogató osztályközösségre, hogy nyugodt és örömteli legyen az ismeretszerzés.
Tanító kívánok lenni a szó legszélesebb értelmében, hagyományos tanítási módszerek mellett szívesen alkalmazok alternatív pedagógiai módszereket is.
Meggyőződésem, hogy a legfontosabb nevelési eszköz a példamutatás. Hiszek benne, hogy a tanító-diák viszony egy kölcsönös együttműködés.
Nem kizárólag tárgyi tudást kínálok diákjaimnak, inkább kísérőjük vagyok a tudás megszerzéséhez vezető élethosszig tartó utazásuk első lépéseinél.
Munkám alapvető célja, hogy alsó tagozaton a mindennapi életben használható szilárd alapokat hozzunk létre, hogy a tudás iránti vágy belső igénnyé
válhasson

Margittai Mónika

A Budapesti Tanítóképző Főiskolán diplomáztam 1996-ban, majd felvettek tanítónak a Biatorbágyi Általános Iskolába, ahol én is tanultam. Azóta ott dolgozom, most már 25. éve. A tanításban a biztos alapok lefektetése a fő célom, nem vagyok teljesítmény centrikus pedagógus, igyekszem minél több oldalról, változatosan megközelíteni és átadni a tudást, hogy a gyerekek mellett én is jól szórakozzak.
Munkám legfőbb alapkövei a szeretet, az elfogadás, a türelem, a humor, a kreativitás, a partnerség és az őszinteség, ezt igyekszem közvetíteni a gyerekeknek is. Kiemelt feladatként kezelem a közösségépítést, ami egyre nagyobb kihívás a virtuális világban, de azért igyekszem.
Elengedhetetlen számomra, hogy a pedagógus hiteles legyen, és jó példát mutasson.
Tanítói munkám irányadó mondata:
„ Az a kisgyermek, aki érzi, hogy őt akkor is szeretik, ha rosszul adta össze a hármat és a kettőt, vagy „ bakát”-nak olvasta a „kabát”-ot, sokkal könnyebben fogja legyőzni a nehézségeit, mint azon társa, aki szorongva, segítség nélkül dolgozik.”
                                                                                                 / Deákné B. Katalin/

Restár Anita

Szeretek magam körül szeretetteljes, otthonos, egymás tiszteletén alapuló légkört teremteni, melyben lehet tévedni, hibázni, sziporkázni, humorosnak lenni. Nagyra becsülöm az őszinteséget, mert nem egyszer ez igen nagy bátorságot követel!
Célom, hogy tanítványaimban felleljem és erősítsem a pozitívumaikat, és megtanítsam őket társaikkal együtt is eredményesen tevékenykedni.
Fontos számomra, hogy a gyerekeket képességükhöz mérten a legtöbb tudáshoz juttassam!
Szívesen szervezek kulturális programokat (színház, múzeumlátogatás, múzeumpedagógiai foglalkozás), tanítok be táncokat, különböző alkalmakra műsorokat, mert hiszem, hogy tanítványaim ez által is gazdagabbak lesznek, hasznukra válik, és szórakoztató is egyben.
A tanítást nem munkaként élem meg, az életem szerves alkotóeleme!
38 éves tanítói múlttal rendelkezem, ebből 36 évet töltöttem osztályfőnökként.
Ezt a két idézetet választottam mottómul, mivel ezek együttesen fejezik ki pedagógusi munkám lényegét:

„A pedagógus feladata csak a vezetés, az útmutatás: ő csak segít, szolgál, míg a gyermek személyisége a maga erejénél fogva fejlődik, mert a gyermek maga cselekszik.” ( Maria Montessori )

„…de szeretet nélkül nem szabad gyermekekkel bánni!” ( Lev Tolsztoj)

Weboldal: https://iskola.biatorbagy.hu/
Facebook oldala: https://www.facebook.com-Biatorbágyi Általános Iskola

“Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog,
ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.
Csak az a mienk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk” (Kodály Zoltán)

>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)