Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Szüneteltetni kell a budapesti Szent István-bazilikában az istentiszteleti életet, mert a plébánián szolgáló káplánok elkapták a koronavírust – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a főegyházmegye Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Erdő Péter megerősítette, hogy a péntek hajnalban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspöknek “súlyos Covid-fertőzése volt”.

Elmondása szerint ezután megvizsgálták a plébánián szolgáló káplánokat, akiknek szintén pozitív lett a teszteredményük. Ezért az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is tesztelni kell, a bazilikában pedig a karantén idejére szüneteltetni kell az istentiszteleti életet.

“Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kellő fertőtlenítés után, megfelelő idő elteltével, de még a nagyhét előtt újraindulhasson a liturgikus élet Budapest főtemplomában” – fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros szólt arról is: Snell György halála váratlanul érte, hiszen a püspök szerdán még részt vett a papi szenátus online ülésén.
Hozzátette: péntek reggel szentmisét mondott az elhunyt püspökért, és azt kérte az egyházmegye papjaitól és a hívektől is, hogy imádkozzanak a főpásztorért.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com