Hétfőtől szüneteltetik a nyilvános istentiszteleteket és a gyülekezeti alkalmakat a református templomokban – erről határozott a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa pénteken.

Az MTI-hez is eljuttatott határozat szerint március 8. és 26. között minden személyes jelenléttel járó istentisztelet, gyülekezeti alkalom és összejövetel szünetel.

A zsinat elnökségi tanácsa azt javasolja a gyülekezeteknek, hogy digitális eszközök segítségével tartsanak istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat.

Hozzátették: arra kérnek minden lelkipásztort és presbitériumot, hogy “ebben a rendkívüli helyzetben is találjanak módot a bajba jutottak, betegek és magányosok lelki támogatására, és nyújtsanak segítséget az erre rászorulóknak”.

A nagyheti és húsvéti istentiszteletek rendjéről március 26-án dönt az egyház vezetése.

“Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akik azért dolgoznak, hogy ez a próbatétel minél előbb elmúljon” – írták.
“Miközben mindannyian szeretnénk visszakapni régi életünket, hisszük és valljuk, hogy Isten új életet kínál nekünk. Szükségünk van arra, hogy felismerjük, miben és hogyan kell ezután másképp élnünk. Ezért buzdítunk mindenkit, hogy különös figyelemmel és kitartással keresse Isten akaratát” – fogalmaztak.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép: illusztráció/Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com