Március 25-től lehet szavazni a Libri idei irodalmi közönségdíjasára. A közönség a 10 döntős mű közül választhat, amelyeket 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat – közölte a Libri Könyvkereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény felidézi, hogy a könyves cég 2016-ban alapította meg a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat, az elismerésekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit díjazzák.

A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak. A versenyben a díj átadását megelőző évben először kiadott, magyar szerző magyarul írt szépirodalmi művei vehetnek részt, azok a könyvek, amik hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak – olvasható a közleményben.

Az idén 156 könyvet tartalmazó lista 50 kiadó műveiből állt össze, ebből választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló 212 fős szakmai bizottság a 10 döntős művet.

A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a CEU, a Debreceni Egyetem és az ELTE hallgatóit valamint ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium diákjait, az Eszterházy Károly Egyetem, az IBS, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Kolozsvári Egyetem, a METU, a MOME, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóit.

Az ő döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amire majd a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A közönség május 2-ig adhatja le voksát a Libri weboldalán, a Libri irodalmi díj nyerteséről pedig az ötfős szakmai zsűri határoz. A grémium tagjai Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus.

Tavaly a közönség tetszését Grecsó Krisztián Vera című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig Láng Zsolt vehette át Bolyai című művéért.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép: illusztráció/Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com