Április elsejével új időszámítás kezdődik a magyar adóigazgatásban, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) onnantól kezdve minden számla adatát megkapja azonnal elektronikus úton, így évente félmilliárd számla információi futnak majd be a szervezethez – mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzet szerdai számában – olvasható a hirado.hu-n.

Mint fogalmazott, az online számlarendszeren keresztül nemcsak a cégek közötti számlák információi érkeznek meg a hatósághoz, hanem azoknak a számláknak az adatai is, amelyeket a lakosság, vagyis a különféle magánszemélyek vásárlásairól, ügyleteiről állítanak ki a vállalkozások.
Izer Norbert szerint a módosítás a feketegazdaság ellen elért eredmények megtartását szolgálja, de a vállalkozások adóügyintézésének megkönnyítését is lehetővé teszi.

Idén nyáron először, az Európai Unióban az elsők között az adóhivatal áfabevallási ajánlatot készít a vállalkozások számára, vagyis komoly segítséget nyújt az egyik legbonyolultabb teendő elvégzéséhez – emelte ki.

Hozzátette: az e-áfa rendszere számos állami szolgáltatás előtt nyit kaput, amelyek később jelentős könnyebbséget nyújthatnak a vállalkozásoknak. Ilyen például az áfaegyenleg akár naponkénti lekérdezése vagy az, hogy bizonyos összeghatárnál vagy adott számlakiállítókra automatikus értesítést kérhetnek a vállalkozások az adóhivataltól.

Forrás:

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com