Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 903 498 fő a beoltottak száma, ebből 685 971 fő már a második oltását is megkapta. 9082 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 633 861 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 220 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 972 főre emelkedett – közölte vasárnap délelőtt a koronavirus.gov.hu.

 11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1527-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, a magyar lakosság átoltottsága elérte a 19,2 %-ot – olvasható a kormányzati portálon. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is – tették hozzá.

Az újraindítást akkor lehet megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva. A nyitás részleteiről megjelent hivatalos kormányrendeletről az alábbi cikkünkben olvashatnak.

A pedagógusok oltásával kapcsolatos tudnivalókról ebben a cikkben írtunk részletesebben. A bölcsődei dolgozók regisztrációját is várják hétfő éjfélig – erről itt olvashatnak részleteket.

Hatályban lévő védelmi intézkedések:

· A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.

· A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.

· A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javaslunk. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.

· Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-mint

· Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.

· Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.

· Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.

· Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.

· A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.

· Szigorítják a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák.

· Kiterjesztik a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.

· A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com