Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa arra kéri a gyülekezeteiket, hogy lehetőségeikhez mérten a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit digitális eszközök segítségével tartsák meg.

A zsinat az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a vírushelyzet alakulására, a kormányzati intézkedésekre és az egymás iránti felelősségre tekintettel úgy döntöttek, hogy továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel.

Felhívták egyúttal a figyelmet televíziós istentiszteleti közvetítéseikre.

Nagypénteken a Duna Televízióban 10 órától közvetítik a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet istentiszteletét. A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán lehet bekapcsolódni úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe.

A nyitás lehetséges időpontjáról a járványhelyzet alakulását és a kormányzati intézkedéseket figyelembe véve döntenek majd – tették hozzá.

“Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akiket súlyosan érint a járványhelyzet!” – fogalmaztak a közleményben.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép: illusztráció/Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com