Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók – közölte az ITM az MTI-vel.

A technikumokban és szakképző iskolákban kiemelt fontosságú a szakma gyakorlásához szükséges kompetenciák meglétének ellenőrzése. A gyakorlati vizsgákat a járványhelyzetre tekintettel tavaly is szigorú óvintézkedések mellett szervezték meg az iskolai rendszerű szakképzésben – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár a közleményben.

A gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra, de változatlanul elsődleges fontosságú az emberek egészségének védelme, a fertőzési kockázatok mérséklése. Ennek érdekében a szaktárca a tavaly május-júniusi vizsgaidőszak tapasztalatait figyelembe véve már dolgozik az idei szakmai vizsgákra vonatkozó szabályozás kialakításán.

“A szakképzésben fokozottan ügyelni kell a vizsgák szakmai színvonalának megtartására. Az elsajátított gyakorlati tudás számon kérése különösen a szabályozott szakmák, mint például betegellátás, -ápolás vagy a veszélyes berendezések javítása, karbantartása esetén kiemelt jelentőségű. Csak így garantálható, hogy a sikeresen vizsgázók a munkaterületük minden feladatának ellátásához szükséges összes kompetenciával rendelkezzenek” – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné.

A minisztérium tervei szerint a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követő időszakban szervezhetik majd meg az intézmények. A szakképzés lényegét jelentő gyakorlati vizsgákat az iskolák az általuk meghatározott időpontban tarthatják meg. A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan, a tavaly bevált megoldásnak megfelelően kis létszámmal, az előírt védőtávolság biztosításával, az óvintézkedések betartásával kell lebonyolítani – írták.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com