Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Több mint duplájára, 50 ezer forintra nő január elsejétől az árvaellátás minimuma – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiával.

Novák Katalin azt mondta: Magyarországon 55 ezer árva vagy félárva gyermek jogosult árvaellátásra, amelynek átlagos összege jelenleg havonta 41 ezer forint.
A jogosultak közül 42 ezren kapnak 50 ezer forintnál kevesebb pénzt havonta – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány ezzel az intézkedéssel azokon az egyszülős családokon szeretne segíteni, “ahol egy szülő teljesít kettő helyett” vagy ahol mindkét szülő meghalt és a gyermek árván nevelkedik.

Az Egyszülős Központ üdvözli az árvaellátás minimumának duplájára emelését a jövő év elejétől, hiszen Magyarországon 55 ezer olyan árva vagy félárva gyermek él, akik jogosultak árvaellátásra. Az árvaellátás minimumának bejelentett duplájára emelése hatalmas segítség nekik – tették hozzá.
Ez akár 25 ezer forint havi emelést is jelenthet gyerekenként – hangsúlyozták.

“Az emelés a megbecsülés jele is, hiszen a tragédia után, a társát elvesztett egy szülőnek két ember munkáját kell elvégeznie a továbbiakban” – fogalmaztak a budapesti szervezet közleményében.

A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt csaknem két évben a központ több mint 70 féle szolgáltatásával 14 500 egyszülős családot ért el.
Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma mintegy 300 ezer.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com