Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Megújultak a magyar légiforgalmi irányítás rendszerei 8 milliárd forintból – közölte a HungaroControl az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, a munkálatok 2020 októberében kezdődtek, kicserélték a rendszereszközök mintegy 90 százalékát a légiforgalmi irányítóteremben, a toronyban és az ezeket kiszolgáló technikai helyiségekben. Korszerűsítették az elmúlt hét évben éjjel-nappal szünetmentesen működő MATIAS légi navigációs és Frequentis hangkommunikációs rendszerek hardvereit, hálózati eszközeit. Az eddigi analóg kommunikációs csatornák helyett digitális megoldásokat telepítettek – tették hozzá.

A fejlesztésben mintegy 500 kilométer vezetéket cseréltek ki. Felújították továbbá a pihenőszobákat, illetve 55 munkaállomást alakítottak át, amelyek így ülő és álló munkavégzésre egyaránt alkalmasak – ismertették.
Hangsúlyozták, a mintegy 8 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a hazai légiforgalmi szolgálat szakemberei továbbra is Európa egyik legkorszerűbb központjából irányítják Magyarország és Koszovó légi forgalmát.
A munkálatok idején a HungaroControl 2015 óta kényszerhelyzeti központként és szimulátorként működtetett létesítményéből irányították a légi forgalmat, az átállást zökkenőmentesen hajtották végre – írják a közleményben.

A tavaly bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások száma jelentősen elmaradt a 2019-estől, amikor több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók – közölték januárban. Ebből a legnagyobb tétel, Magyarország átrepülő forgalma a 2019-es rekordévhez képest 57 százalékkal, 430 ezerrel mérséklődött tavaly. A Koszovó feletti magas légtéri gépmozgások éves csökkenése is meghaladta az 55 százalékot, itt 50 ezer gép közlekedését segítették a HungaroControl szakemberei. A ferihegyi repülőtér forgalma 61 százalékkal, a kisgépes forgalom 23 százalékkal esett vissza 2020-ban.

Az állami vállalat tavalyi pénzügyi adatait még nem közölte, a korábbi tájékoztatás szerint 2019-ben 37 milliárd forint rekordbevételt ért el, beruházási teljesítménye mintegy 5,5 milliárd forint, adózás előtti eredménye több mint 2,5 milliárd forint volt.

Forrás:
MTI, Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com