Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

A koronavírus-járvány után ismét egy teljesen új helyzetben találja majd magát Magyarország. Egy év alatt többé-kevésbé hozzászoktunk az új normálishoz, az emberek pedig óvatosan fognak visszatérni a régi életükhöz az újranyitást követően.

Magdó Emil kommunikációs stratéga szerint az üzleteknek, vendéglátóhelyeknek ismét meg kell tanítaniuk a vásárlókat arra, hogyan fogyasszanak, és mivel korábban nem szembesültek még hasonló kihívással, új válaszokat is kell találniuk erre. A szakértő szerint most a sikert is újra kell tervezni.
Ahogy nő az átoltottság, és ezzel párhuzamosan csökken az új fertőzöttek száma hazánkban, egyre több szó esik a közelgő újranyitásról. Azt hihetnénk, hogy egyik napról a másikra helyreáll majd a világ rendje, de a valóság ennél valamivel árnyaltabb.

Magdó Emil kommunikációs szakember arról beszélt, hogy a boltok, vendéglátóhelyek tulajdonosai és a szolgáltatók sem nagyon hiszik el, hogy ez végre megtörténik. Egyfajta apátia érezhető a piacon, mert sokan attól tartanak, hogy a nyitás nem tart huzamosabb ideig, vagy lesz valamilyen megkötés. Érdekesség, hogy vásárlói oldalról is egyfajta óvatosság várható majd.

„Az újranyitás elég komoly kihívásokkal is jár, mert a vendégek nem fognak csak úgy visszatérni. Ismét bizalmat kell ébreszteni bennük. Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy ember elindítja a vállalkozását és mindent megtesz azért, hogy a terméke minél szélesebb körben elérhető legyen. Ezt az erőfeszítést kell most ismét megtenni, de ezzel egy működő cég sem találkozott korábban” – magyarázta.

A Grafcom Media Kft. ügyvezetője szerint teljesen ismeretlen helyzet, hogy a vásárlókat meg kell tanítani arra, hogy fogyasszanak, de annyira megváltozott minden körülmény az elmúlt bő egy évben, hogy ez elengedhetetlennek tűnik.

A szokás hatalmával kell szembenézni
Magdó Emil felhívta rá a figyelmet: azon túl, hogy házhoz vagy csomagátvételi pontokhoz rendelnek az emberek, sok minden más is megváltozott az életünkben. Mindenki jobban megtervezi, mire költ a családi kasszából, az alapvető igényeink kielégítésének a módozatai is alapjaiban alakultak át, és sokkal átgondoltabb lett mindenki. A pénz más területekre vándorol most, mint a járvány előtt, és ez egyik pillanatról a másikra nem tud visszaállni, erőfeszítések kellenek hozzá.

„Nem lesz elég újra kinyitniuk az üzleteknek, ezt el is kell hitetniük az emberekkel. Sokan már kétszer-háromszor is meggondolják, hogy elnézzenek-e egy adott üzletbe. A szokás nagy úr, a vendégeket vissza kell majd csalogatnunk” – értékelt.

A kommunikációs stratéga azt javasolja, hogy emlékeztessük a fogyasztókat arra, miért választottak a járvány előtt minket, milyen pluszt tudunk szolgáltatni nekik. Az újranyitáskor lehet különböző akciókkal, ajándékokkal kedveskedni a vásárlóknak, de akár csak több figyelemmel, gondoskodással is ott lehet maradni hosszú távon az emberek fejében.

„Kommunikáljuk, hogy nyitva vagyunk, hogy nálunk lehet asztalt, időpontot foglalni. Beszélgessünk a betérő vendégeinkkel, érdeklődjük meg tőlük, mi a legfontosabb ebben a helyzetben számukra, miben tudnánk fejlődni, miért szeretnek minket. Stratégiát kell építeni az újranyitásra, és ami a legfontosabb: a sikert újra kell tervezni” – zárta szavait a grafcom.hu ügyvezetője.

Forrás:
sajtóközlemény, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com