Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Ma van a közlekedési kultúra napja; a járványhelyzet miatt az idén is főként online bemutatókkal, akciókkal, előadásokkal és pályázatokkal hívják fel a figyelmet a kulturált közlekedés és a közlekedésbiztonság fontosságára a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek.

A programot a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával hetedik éve rendezik meg, már több mint 80 partnerszervezet közreműködésével – közölték a szervezők az MTI-vel.

Rámutattak arra, hogy a toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás a biztonságos közlekedésnek is az alapja, a közúti, a kötöttpályás, a vízi és a légi közlekedésben egyaránt.

Idézték Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki kiemelte: tavaly kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint az ötvenes évek óta bármelyik évben, pedig csak személyautóból tízszer több jár az utakon.
“A kormány elsősorban a hálózatok folyamatos bővítésével, az infrastruktúra műszaki állapotának javításával cselekszik a biztonságosabb közlekedésért. A többi főként rajtunk, járművezetőkön, kerékpárosokon, gyalogosokon múlik” – közölte, megjegyezve: tízből kilenc közúti baleset oka az emberi tényező, a közlekedők felelőtlensége, mulasztása, vezetéstechnikai hibája.

Mosóczi László hozzátette, a közlekedési kultúra napja idén is a megfontolt, felelős magatartás életmentő szerepére figyelmeztet bennünket.

Bíró József, a Közlekedéstudomány Egyesület társelnöke, a közlekedési kultúra napja kampány alapítója azt hangsúlyozta, a kezdeményezésnek főként az a célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét arra: a közlekedésben kölcsönösen, partnerként figyeljünk mindenkire.

Az idén is szavazni lehetett az év kerékpárútjára, körforgalmára, hídjára, KRESZ-parkjára, társadalmi felelősségvállalás pályázatára, közlekedési kiadványára, és közlekedésbiztonsági fotójára. A Kisművész pályázaton általános iskolások és a középiskolások rajzait, videóit várták közlekedési témákban.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com