Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

A Startup Campus Inkubator Zrt. 360 millió forintot továbbít kezdő vállalkozásoknak a következő két évben – közölte az innovációs ügynökség az MTI-vel.

A támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott Startup Factory befektetői program 2 milliárd forintos keretéből nyerték. Az összegből 13 cég juthat támogatáshoz, befektetéshez.

Új vállalkozások számára 5 millió forintot, az úgynevezett magvető fázisban lévő cégeknek 64 millió forintot biztosítanak.

A korai fázisú vállalkozások számára nyáron fejlesztő programokat szerveznek, hogy felkészítsék őket a befektetésekre. A SportTech startup program olyan csapatok jelentkezését várja, amelyek sportegészségügyi, rehabilitációs vagy sporteszköz-technológiai vállalkozást indítanának, illetve sportmenedzsmenttel, szurkolói élményfejlesztéssel, egészséges életmóddal foglalkoznának.

A Startup campus university programra bármilyen ötlettel vagy kezdő projekttel lehet jelentkezni, amiben részt vesz legalább egy egyetemi hallgató. Emellett kikötői logisztikával és tengeri áruszállítással kapcsolatos ötleteket is várnak.

A CheckINN startup programba turisztikai újításokkal lehet csatlakozni. Kiemelt területként kezelik egyebek között az okos utazást és az érintkezésmentes élményeket. A nyári inkubációs képzésekbe május 23-ig lehet pályázni – olvasható a közleményben.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com