Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

A miniszterelnök aktuális kérdésekre válaszol a Jó Reggelt, Magyarország! műsorában – olvasható a hirado.hu-n.

Vakcinabiztonságban van Magyarország
Megváltoztak a dolgok, ma már jóval nagyobb számban adják a második oltásokat, ennek oka, hogy az emberek már nem rohamozzák az oltópontokat. Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol nem vakcinahiány, hanem vakcinabőség van és ez a 17 millió adag megrendelt vakcinának köszönhetően legalább az év végéig egész biztosan így marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

A kormányfő szerint oltásbiztonságban vagyunk, ezért senkinek nem kell aggódnia sem egy következő hullám esetén, de abban az esetben sem, ha kiderülne, hogy a második után egy harmadik oltásra is szükség van.

Orbán Viktor elmondta, hogy két és félmillió ember nem kért vakcinát, így nem érdemes a jelenlegi komoly erőforrásokat igénylő rendszert fenntartani, ezért át fogunk állni a tömeges oltásról a készenléti oltásra. A miniszterelnök közölte, hogy a jövőben csak bizonyos helyeken lehet majd az oltást felvenni, ezért aki kényelmesen szeretné beoltatni magát, az most tegye meg.

A fiatalok oltásáról Orbán Viktor azt mondta, hogy nem akarják elzárni a szülőket a lehetőségtől, oltási kampány azonban nem lesz. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a kiskorú gyermekeket a saját oltási bizonyítvány birtokában magunkkal vihetjük különböző eseményekre.

Oltási igazolvány
Magyarországnak eddig 11 országgal van kétoldalú megállapodása az utazási könnyítésekről. Orbán Viktor a szabadon beutazható országok körének bővítését szükségesnek nevezte, mivel nem tudjuk még, hogy az uniós oltási igazolvány – amelyet július 1-től vezetnek be – működik-e.

Június 15-ig kapott a hatóság határidőt, hogy újabb adatokkal egészítsék ki a magyar védettségi igazolványt, ami lehetővé teszi, hogy összhangban legyen a július 1-től megjelenő EU-s oltási kártyával.

Jókora előnyben vagyunk
Mit jelent a magyarok számára a két és fél hónapos előny? Most, hogy már nincsenek kijárási korlátozások, szabadság van, ha valaki be van oltva, lassan nem is emlékszünk arra, milyen volt, amikor még nem lehetett (szabadon mozogni). A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy ha külföldön jár, látja, hogy a korlátozások, a maszk miatt depressziósak az emberek.
Pénteken döntenek arról, hogy az önkormányzatok mikor állhatnak vissza a normális működéshez. Ezért meg fogja változtatni a kormány a veszélyhelyzeti szabályokat, a kormányfő reményei szerint még ma (péntek) délután döntés születhet erről.

Megkezdődik a gazdaság újraindítása
A magyar gazdaság teljesítménye jobb lehet, mint másoké azáltal, hogy két, két és fél hónappal hamarabb szabadultunk meg a korlátozásokról – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, akik részt vettek, segítettek az oltások megszervezésében, továbbá azoknak az embereknek, akik jelentkeztek és felvették a védőoltást.
Mostantól egyéni felelősség van, hogy valaki felveszi-e az oltást vagy sem. A magyar egészségügy nem, hogy nem omlott össze, de kiemelkedően teljesített európai szinten – emelte ki.

Forrás:
hirado.hu, Kiemelt kép illusztráció: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com