Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter kedden átadta a Magyar Sport Napja alkalmából megítélt idei kitüntetéseket.

Megnyitójában Kásler Miklós kiemelte: a sport a nemzeti identitás része lett Magyarországon, és olyan időszakokban, amikor a nemzet önkifejezésének különböző akadályai voltak, akkor a nemzet együvé tartozását a sportolók mutatták fel a magyar nemzetnek és a nagyvilágnak is.

“Gyerekkoromban hol Papp Laci szerettem volna lenni, hol Gerevich, hol Balczó András, és folytathatnám a sort. Ha visszatekint az ember a magyar sport történetére, nemcsak az eredmények imponálók, hanem rendkívül imponálók azok a személyiségek, akik a magyarságot képviselték. Amikor önöket köszöntöm a magyar sport napján, önök az elődeik nyomdokába léptek, és ahogy nekünk az önök elődei példaképeink voltak, úgy önök is példaképek a jelenlegi, következő generációnak, és az egymást követő generációknak. Köszönöm a magyar nemzet és a kormány nevében az önök teljesítményét, de az edzőik teljesítményét is, és mindenkinek a segítségét, akik az önök sikereihez hozzájárultak” – mondta.

Kásler Miklós kiemelte, a versenysport pozícionál egy országot a nagyvilágban.

“Befolyásolja azt, hogy miként gondolnak a többi ország nemzetei arra a sportnemzetre, amelyet önök és én is képviselünk. Elmondanám, hogy felelős japán emberrel tárgyaltam Tokióban, és megkérdezte, hogy a magyar tudomány mire képes. Én azt mondtam, hogy 17 Nobel-díjunk van. Ő megkérdezte a tanácsadóját, majd azt mondta, hogy Japánnak 22. Igen, válaszoltam, csakhogy mi tízmillióan vagyunk, ők meg legalább tízszer annyian. És hogy legyen hab a tortán, mondom neki, hogy az ifjú koromat mindig azzal az eredménnyel töltöttem el, hogy az olimpiákon Magyarország és Japán az ötödik vagy a hatodik. Mondanom sem kell, hogy ez a tény a tárgyalásokat nemcsak megkönnyítette, hanem fel is gyorsította” – fogalmazott Kásler Miklós, aki Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral adta át a kitüntetéseket.

Idén a kiemelkedő edzői tevékenység és jelentős nevelő-oktató munka, valamint életmű elismerésére edzők, továbbá a kiemelkedő teljesítményt elérő sportolókat felkészítő sportszakemberek részére adományozható Bay Béla-díjban részesült Kovácshegyi Ferenc, Gáspár István és Ludvigh Zoltán. A kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolók részére, valamint életmű elismerésére adományozható Csík Ferenc-díjban részesült Görbicz Anita, Vanek Ákos és Engelhardt Katalin.

A sport népszerűsítésében, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében hosszú időn keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenység elismerésére a testneveléssel és a sporttal foglalkozó civil szervezetekben, köztestületekben dolgozó személyeknek, továbbá a magyar testkultúra és sportélet fejlesztése érdekében a hazai és nemzetközi sportéletben hosszú ideig eredményesen dolgozó személyek részére adományozható Eszterházy Miksa-díjban részesült Kiss Ádám, Rétsági Erzsébet és Kovács Győző. A testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének és a diáksportnak a szervezésében, fejlesztésében hosszú időn keresztül kifejtett eredményes tevékenység elismerésére az iskolai, diák- és egyetemi sport területén tevékenykedő személyek részére adományozható Kerezsi Endre-díjban részesült Ritter Dezsőné Lengyel Erzsébet, Vajda Zsuzsanna és Tóth Tibor.

A sport területén kiemelkedő oktatói, tudományos tevékenység elismerésére adományozható Kemény Ferenc-díjban részesült Schiszler Lajos Gábor, Rabi Ferencné Perényi Szilvia Judit és Csiszér Előd. Kiemelkedő tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült Janza Péter és Nagy Róbert.

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi egyesülete -, ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ez a nap a Magyar Sport Napja. A magyar sportért aktívan tevékenykedő szakembereket és eredményes sportolókat minden évben hivatalos ünnepségen tüntetik ki, a díjak személyes átadása a járványhelyzet miatt csúszott másfél hónapot.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com