Önnek is elviszik

Amennyiben szeretné a Biatorbágyi Körképet postaládájába megkapni – mert eddig nem kézbesítették az ön számára és csak online tudta olvasni – kérjük, jelentkezzen az alábbi telefonszámon: 0670-659-4655.


 

Hunyadi 1456 címmel történelmi lovas musicalt mutatnak be Érd Simonpusztán a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban szombaton.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2020. szeptember 11-én kezdte meg működését a Magyar Történelmi Színház, amelynek első önálló bemutatója Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Moravetz Levente Hunyadi 1456 című történelmi musicalje.

A szerzőhármas olyan történelmi musicaleket jegyez, mint a Zrínyi 1566, A Fejedelem, az Isten rabjai és a Rajkók.

Hunyadi 1456 című darabjukkal a magyar történelem dicső időszakát idézik fel az alkotók. Az előadásból megtudhatja a közönség, hogy miként maradt magára a főhős, és miként tudta elérni mégis a győzelmet. “Hunyadi János olyan vezére volt az országnak, akinek halálát, – a szemtanúk leírása szerint -, még ellenfele, a világuralomra törő II. Mehmed szultán is megsiratta” – olvasható a darab ismertetőjében.

A nagyszabású, több mint 100 szereplős előadásban többek között Sasvári Sándor, Debrei Zsuzsa, Besenczi Árpád, Beleznay Endre, Gergely Róbert és Ottlik Ádám játszik. A díszletet Bényei Miklós, a jelmezeket Molnár Gabriella tervezte. A produkció rendezője Moravetz Levente, koreográfusa Halmi Zoltán, a zeneszerző Balásy Szabolcs.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép: Fortepan / Glázer Attila

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com