Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő megélhetést találjon idehaza, az ember pedig annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni azért, mert dolgozik, így a személyi jövedelemadó akár nulla százalékos is lehetne – olvasható a Magyar Nemzet szerdai lapszámában.

Domokos László a lapban kifejtette: nagyon fontos, hogy mindenki érdekelt legyen abban, hogy aki Magyarországon akar dolgozni, az ezt meg is tehesse. Ehhez az kell, hogy az állam mindenki számára megteremtse az esélyegyenlőséget a munkához jutáshoz, a hazai munkavállaláshoz.

A munkabér után fizetendő terhekről szólva elmondta: annak egyik része a jövedelemadó, amelyet sokszor büntetésként érzékelnek az adófizetők. A másik része a társadalombiztosításhoz befolyó közterhek köre, ez adja a fedezetet a nyugdíjhoz, a szolidaritás költségeihez, betegség esetén a gyógyításhoz, illetve a segélyekhez. Utóbbi járulék azonban nem teher, hanem megelőlegezett kiadás a személyes biztonság érdekében.

Domokos László szerint az adókat, amennyire csak lehet, vissza kell venni. Hozzáfűzte, hogy a kormányzat ezt a folyamatot már meg is kezdte. Emlékeztetett, hogy 2019. január 1-jétől a munkaviszonyban álló nyugdíjasok, 2020. július elseje óta pedig foglalkoztatási formától függetlenül minden munkát végző nyugdíjas mentesül a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék megfizetési kötelezettségétől. 2020 januárjától a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kaptak szja-mentességet, legutóbb pedig arról született döntés, hogy a 25 év alatti fiataloknak 2022. január elsejétől a nemzetgazdasági átlagkereset mértékéig nem kell szja-t fizetniük.

A kormány és a vállalkozók közötti, több évre szóló bérmegállapodás alapján a cégek által fizetett járulék csökkentése is elindult – idézte fel az ÁSZ elnöke. Ennek jelenleg az utolsó événél tartunk: 2017-ben 27 százalék volt a szociális hozzájárulási adó mértéke, az elvonás jelenleg 15,5 százalék.
Hozzáfűzte, hogy a költségvetés a céges elvonási kulcsok csökkentésével sem jutott kevesebb pénzhez, mivel a bérekben jelentős emelkedés történt, így az állam több személyi jövedelemadóhoz és többletjárulékhoz jutott. Ezzel együtt pedig a korábbi mintegy 25 százalékos feketegazdaság Európa egyik legalacsonyabb sávjába húzódott le, hat-hét százalékra.

“A magyar gazdaságpolitika kulcskérdése, sőt sikerének titka a foglalkoztatáspolitika sikere, amely mögött egy olyan ösztönző, állami akadályokat lebontó folyamatot kell látni, amely egyrészről priorizálja, hogy mindenki dolgozzon, másrészről pedig lehetőséget is ad erre” – jelentette ki az ÁSZ elnöke.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com