Szerdától ötezer forint elszállítási díjat kell fizetnie annak, aki használat után nem valamelyik gyűjtőállomáson rakja le a Mol Bubi kerékpárt – hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A társaság azt közölte, hogy az elszállítási díj bevezetésének nem a bírságolás a célja, hanem a helytelen használat megelőzése. Ezért a jövőben, ha a valaki nem a hivatalosan kijelölt gyűjtőállomáson zárja le a bérlést, akkor figyelmeztető üzenetet és e-mailt kap.

Az elszállítási díjat percalapú használatként fogja levonni a rendszer a felhasználó regisztrált bankkártyájáról a napi elszámoláskor.

A parkolási funkciót használva természetesen továbbra is le lehet tenni rövid időre a kerékpárt gyűjtőállomáson kívül is, tehát útközben van lehetőség beszaladni egy közeli üzletbe, miközben a kerékpár a bolt előtt parkol – jelezték.

Számos észrevétel érkezett a társasághoz amiatt, hogy egyes állomásokon nincs elegendő kerékpár. A társaság próbál minél többet tenni azért, hogy kiszolgálja a megnövekedett igényeket, ehhez azonban az is szükséges, hogy a közlekedők mindig a kijelölt gyűjtőállomásokon rakják le a bicikliket – írták.

A közlemény szerint még idén bővülhet a Mol Bubi kerékpárflotta.

Forrás:
MTI, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com