A Biatorbágyi Polgárőrséghez hosszú idő után újra betörésekről érkeznek be- illetve feljelentések – hívja fel a lakosság figyelmét a helyi rendvédelmi szervezet a Facebook oldalán.

A bejelentések elsősorban Biatorbágy külterületeiről érkeztek, a kutya-hegyi, szarvas-hegyi, öreghegyi és ürgehegyi lakóknak kiemelten fontos, hogy figyeljenek egymásra és értékeikre.

“Több év kihagyás után ismét történtek betörések a hegyeken. Az elmúlt két hónapban a Szarvas-hegyen 1 házba, a Kutya-hegyen 2 házba, az Öreghegyen 1 házba mentek be tolvajok. Ürgehegyről szintén jelentettek be kisebb lopásokat” -áll a Biatorbágyi Polgárőrség bejegyzésében.

“Az elmúlt időszak adatgyűjtése alapján sajnálatos módon erősödik a gyanú, hogy a betöréseket és lopásokat olyan személyek követik el, akik ott laknak” – tették hozzá a feltételezett gyanúsítottak, elkövetők körét leszűkítve.

“Az ilyen pitiáner tolvajok általában mindig elfogásra kerülnek, de addig még sok kárt tudnak okozni. Kérünk mindenkit, hogy jelezzenek nekünk minden gyanús mozgást, gyanús járművet. Akinek van otthon kamerarendszere, kérjük rendszeresen ellenőrizze a felvételeket” – megerősítve, hogy a tulajdonosok is sokat tehetnek saját és környezetük értékeinek megóvásáért.

Bármilyen gyanús vagy gyanúsnak vélt esetről készült felvételt a penzes.police@gmail.com –ra, vagy Biatorbágy Bűnmegelőzés Facebook oldalra tudják elküldeni, illetve jelezhetik szóban és sms-ben a 0630/8684-561-es telefonszámon.

 

Forrás:
Biatorbágy Bűnmegelőzés, Kiemelt kép illusztráció: Pixabay

KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com