Hogyan lehet erőforrásként használni az irodalmi művekben rejlő lehetőségeket a kamaszok segítésében? Miért érdemes sokat beszélgetnünk a gyerekeinkkel és együtt olvasni velük? Többek között erről is kérdeztük Vályi Horváth Erika irodalomterapeutát. A csalad.hu cikkét olvashatják.

Erika Madách-díjas műfordító, hátrányos helyzetű kamaszoknak tart fejlesztő foglalkozásokat a SZÉRA – Szociális és Rehabilitációs Alapítványnál, a VONESZO Alapítvány égisze alatt. Több tucat könyvet ültetett át magyarra, és olyan érzékenységgel válogatja meg a terápiás szövegeket, hogy még azok is kedvet kapnak az irodalomhoz, akik korábban nem vettek könyvet a kezükbe.

– Jó pár éve civil aktivistaként gyerekekkel és kamaszokkal foglalkozom – kezdi Erika. – A csoportokban irodalmi szövegeket olvasunk és beszélgetünk mindarról, ami a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet, továbbá kiemel egy-egy kérdést, amelyekre nem helyez elegendő hangsúlyt a sok esetben információátadásra redukálódó közoktatás. Több kortárs irodalmi érzékenyítő szakember korábban antológiát szerkesztett, amelyek többnyelvű szöveggyűjteményként szolgálnak a foglalkozásokhoz.

Az irodalomterápia nem magyaróra
– Az irodalomterápia, más néven biblioterápia a művészetterápiák egyik ága; olyan önismereti segítő módszer, amely segítségével egy olvasott műből kiindulva eszmét cserélhetünk egymással gondolatainkról, elakadásainkról és szorongásainkról. Fontos kiemelni, hogy ez nem egy magyaróra, sőt, műelemzésnek sem vetjük alá az olvasottakat, hanem arra összpontosítunk, hogy a mű tetszett-e vagy sem, ha igen, akkor pedig mi érintett meg benne?

Esetleg van olyan sor, amelyet a sajátunknak érzünk? Az irodalomterápia egy kiválóan működő, mély rétegeket megmozgató segítő módszer, amelyet a klinikumban is hatékonyan alkalmaznak különféle speciális célcsoportoknál: pszichiátriai betegeknél, valamint addikcióval élőknél és a daganatos betegek terápiájában.

Az olvasás felkészít a nehézségekre
– Mi a fejlesztő irodalomterápiát vittük el a kamaszoknak a Családok Átmeneti Otthonába – folytatja a szakember. – Mivel ez egy krízisintervenciós intézmény, pszichológus és szupervíziós szakember bevonása is szükséges. Az otthon szakgondozói szintúgy komoly energiákat fektetnek abba, hogy ez a foglalkozássorozat heti rendszerességgel megvalósulhasson.

Közös célunk, hogy az ott élő kamasz gyermekek megkaphassák azt a fejlesztést, amely hozzájárul ahhoz, hogy leküzdjék félelmeiket, lelkileg megerősödjenek, mélyüljön az önismeretük és olyan pozitív eszköztárral gazdagodjanak, amelyek segítik majd őket a felnőtt életük problémás helyzeteinek megoldásában. Péterfy Gergely író mondta, hogy az irodalom válsághelyzetbe került emberek történeteit meséli el. Egész életünk válsághelyzetek menedzselésével telik, amelyre az olvasás készít fel.

Hátrányos helyzetű gyermekeken segítenek
Erikát a VONESZO – Hátrányos Helyzetűeket Segítő Alapítvány vezetője, Vitéz András (korábbi cikkünk erről: „Az önkénteskedés számomra egy kaland”) kérte fel az együttműködésre.

– Az alapítvány szakemberei 10 éve dolgoznak a gyermekvédelemben, és szupervízióval, segítő csoportokkal, táboroztatással segítik a gyermekotthonok és gyermekvédelmi szakszolgálatok munkáját. Tavaly indult a sikeres együttműködés a két intézmény között. A VONESZO Alapítvány ezt fejlesztette tovább a Kamasz Kaland elnevezésű, immár integrált szakmai munkává, ahol számos foglalkozási forma jelenik majd meg a jövőben. Cél, hogy fejlesszük a gyermekek kreativitását és rendszerességet hozzunk az életükbe.

A Kamasz Kaland Fejlesztő Alkalmak ötletét az alapítvány elnökének, Vitéz Andrásnak köszönhetjük, aki felkért arra, hogy a projekt szakmai vezetője legyek, én pedig örömmel vállaltam ezt a nemes feladatot. A terápiás kamaszcsoport tagjainak kiválasztásában a SZÉRA szakemberei segédkeztek, ugyanis ők ismerik igazán az intézményeikben ellátott fiatalok előéletét, körülményeit és képességeit. Fontos szempont volt, hogy közülük kik elég nyitottak arra, hogy elköteleződjenek egy ilyen hosszútávú folyamat iránt.

Fiatalon mentorként
– Megítélésem szerint a program sikerességének kulcsa azon fiatal felnőttek lelkes munkája, akik a VONESZO égisze alatt tevékenykednek. A javarészt segítő szakmákban képződő önkéntesek példamutató módon, mentorként támogatják a gyermekeket, és biztonságos, elfogadó közeget teremtenek számukra. Az alapítvány folyamatosan támogatja a mentorok munkáját, akik meghatározott időközönként szupervízióban is részt vesznek.

A terápiás csoportban tizenegy kamasz és hat egyetemista önkéntes dolgozik heti rendszerességgel önismerete mélyítésén, és teszik ezt káprázatos módon, egymásra figyelve, alázattal és szeretettel. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy elindultak ezen a szép, ám rögös úton. A foglalkozásokon sok játékot, kiscsoportos megbeszélést alkalmazunk, ahol nyitott kérdésekkel segítünk megnyílni a fiataloknak. A kreatív írást, a mozgásos és rajzos feladatokat is szeretik, de zenés, mesés és dramatikus elemekkel is tarkítjuk ezeket az alkalmakat.

„Megtanítjuk őket önmagukért kiállni”
A csapat hosszútávú tervei között szerepel, hogy rendszerszintű segítő foglalkozásokat szervezzenek majd a szülőknek és az otthonban dolgozó túlterhelt szakembereknek is.

– Sajnos mindenkit, aki emberekkel foglalkozik, fenyeget a kiégés veszélye. Most elsősorban még a tinédzserekre fókuszálunk és az ő önismeretüket fejlesztjük játékosan, de a jövőre nézve mindenképpen szeretnénk bevonni majd a szülőket is. A gyermekekre visszatérve: biztonságos közeget teremtve oldjuk szorongásaikat, megtanítjuk őket magukról beszélni, önmagukért kiállni, érvelni és türelemmel végighallgatni egymást.

Célunk, hogy megnyíljanak és el merjék mesélni a történetüket, hiszen nagyon kíváncsiak vagyunk a gondolataikra, érzéseikre. Nem ítélkezünk, nem minősítünk, elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Öröm számunkra látni, hogy ebben a felszabadító légkörben érzik a támogatásunkat és szárnyra kapnak: alkotnak, írnak, táncolnak beszélgetnek. Hamar elröppen a heti másfél óra.

„Nem haladunk a korral”
A szakember úgy látja, hogy a kamaszok – szociális hátterüktől függetlenül – általánosságban keveset olvasnak, és ebben nagy felelőssége van az oktatási rendszernek is.

– Tisztelet a kivételnek, a gyermekek ugyanazt olvassák az általános iskolákban, mint amit a szüleik és nagyszüleik olvastak évtizedekkel ezelőtt. Nem haladunk a korral. Az irodalomterápiás szemlélet azért áll hozzám olyan közel, mert éppen ebben látom annak lehetőségét, hogy megszerettessük velük az olvasást.

Amennyiben olyan kötelező olvasmányokat olvasnak már kicsiként is, amiket nehezen értenek meg – mivel azok nem a mai kor igényeinek felelnek meg –, nem fognak tudni kapcsolódni ezekhez az alkotásokhoz. Rengeteg olyan nagyszerű kortárs mű íródott az utóbbi időben, amely olvasó- és kamaszbarát, így meghozhatja a kedvet az elmélyült művelődéshez, sőt akár megoldást, választ is adhat számukra élet kérdéseire.

„A gyermek azért nem hisz önmagában, mert a szülő sem hisz benne”

– A Családok Átmeneti Otthonában élő kamaszok még mindig krízisben vannak, javarészt mozaik- vagy egyszülős családokban élnek; ezt a helyzetet kell számukra élhetővé tenni, hiszen a megpróbáltatásaiknak még koránt sincs vége. Annyit tehetünk, hogy meghallgatjuk őket és egyfajta pszichoszociális rehabilitációt végezve segítünk nekik abban, hogy megtalálják belső erőforrásaikat és elhiggyék magukról: értékesek, különlegesek.

A szülők bevonására azért van szükség hosszútávon, hogy rálássanak saját felelősségükre, szerepük fontosságára, ugyanis sok esetben a gyermek azért nem hisz önmagában, mert a szülő sem hisz benne. Ez egy negatív átörökített generációs minta, hiszen a szülőben sem hittek annak idején a saját szülei, hogyan is tudná hát megteremteni csemetéjének a vágyott biztonságos közeget?

Azt látom ugyanakkor, hogy ezek a gyermekek semmiben sem különböznek a klasszikus családokban felnővő kamaszoktól: pimaszok, tagadásban élnek és minden ellen lázadnak, de ez így van rendjén, mert ennek most van itt az ideje. Annyi bizonyos, hogy ugyanolyanok, mint bármelyik más kortársuk, csak nagyobb kihívások elé állította őket az élet. Kíváncsiak, okosak, kedvesek, figyelmesek, humorérzékük pedig páratlan. A határok tisztázását követően pedig bármibe bevonhatóak, együttműködőek.

„Ha csak ennyit adunk, már az is rengeteg”
A terápiás folyamat ugyan még nem zárult le, de a szakember már most látja annak jótékony hatásait a fiatalokon.

– Nyitottabbak, bátrabbak lettek és el mernek mondani olyan személyes, mély élményeket, amelyek sokszor szíven ütnek engem is. Az elején tisztáztuk, hogy itt nincs rossz válasz, és ha olyan témával foglalkozunk, amiről nem akarnak beszélni, nyugodtan passzolhatnak. Két olyan emlékezetes tapasztalást szeretnék kiemelni, amelyet sosem fogok elfelejteni.

Az egyik ilyen egy szakgondozó mondata volt: „Elhoztuk az állandóságot, a kiszámíthatóságot a gyermekeknek, és ha csak ennyit adunk, már az is rengeteg.” A másik pedig egy kamaszlány hálája volt, amikor megköszönte, hogy itt lehet, hiszen olyan sokat jelent neki ez az élmény. Az ilyen pillanatokért érdemes ezt a segítő munkát végezni.

„Csodás szakmát választottam”
– Számomra ez szintén egy önismereti út, rengeteget tanulok minden csoportban önmagamról, a határaimról, a terapeutatársamtól és a csoporttagoktól egyaránt. Tudom, hogy csodás szakmát választottam, hiszen rengeteget csodát kapok; mindig új emberekkel ismerkedem meg és új kihívásokkal találom szemben magam, amelyek nap mint nap üdítően hatnak az elmémre és a lelkemre egyaránt.

Forrás:
csalad.hu, Kiemelt kép: illusztráció/Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com