Megosztás:

Heti szinten jelentkező rovatunkban szülőtársainknak szeretnék szezonális és Biatorbágy-specifikus ötleteket adni a szülői lét kihívásainak kicsit békésebb, nyugodtabb megéléséhez. Egy-egy gondolatot, tippet, működő rutint vagy családi időtöltést fogunk megosztani, amik még egy képzeletbeli „kütyümentes” világban is megállnák a helyüket.

Változásból nyereség… De hogyan?

Múlt héten írtam arról, hogy hogyan lehet szülőként is fenntartani és ápolni a párkapcsolatunkban a bensőségességet (ezt ITT olvashatják).

Most egy kicsit arra nézünk rá, hogy mi is történik a gyermekszületéskor, illetve azután, amikor is anyává vagy apává válunk, illetve a szerelmespárból egyben szülőpár is lesz.

A baba születése és a kisgyermekes kor egy krízishelyzet, hiába is szépítenénk. A kis jövevény azontúl, hogy hihetetlenül édes és gyönyörű, ugyanakkor rövid távon még kissé kiszámíthatatlan, és nehéz az érkezése által generált változásokra teljes mértékben felkészülni.

Mi minden változik?

  • Egy plusz, új családtag a fedélzeten, aki teljesen átrendezi a szerepeket és új feladatot ad. Az anya- és apaszerep szinte átmenet nélkül 0-24h órában bevon minket. A feladat pedig, ami szintén új: gondoskodni valakiről, aki még nem tudja elmondani, hogy mire is van szüksége.
  • Az anyukáknak a testi gyógyulására (akár fájdalmai is lehetnek), regenerálódására, a szoptatásra, babára hangolódásra kell figyelnie. Mindemellett a saját alapszükségleteinek kielégítésére is (evés-ivás, alvás, környezet, társas kapcsolatok – igény szerint).
  • Az édesapának pedig az új családi rendszert kell gyorsan „megemészteni” – hirtelen egy csecsemő kerül a mindennapok és felesége figyelmének középpontjába is, ugyanakkor családfenntartóként egy fokkal nagyobb nyomás helyeződik rá.

Ezeket áttekintve ugyan meglephetnek minket a vegyes érzéseink (amiket az alváshiány és a kimerültség még fel is erősíthet), mégsincs rajtuk nincs mit csodálkozni. A helyzet tökéletesen megmagyarázza őket.

Viszont, ha ezen az időszakon is tudatosan együtt, egymást megtartva, megértve (az önmagunk megértésével kezdve), összekapaszkodva megy keresztül az ifjú szülőpáros, akkor a szerelemből bajtársi szövetség kovácsolódik.

Mit tehetünk, hogy kapcsolatunkban megerősödve és együtt jöjjünk majd ki ebből az élethelyzetből?

  • Beszélgethetünk már előre, hogy milyen lesz az élet a kis jövevénnyel – mi minden fog megváltozni. Mit várunk, mitől tartunk? Tervezgethetünk és tudatosíthatjuk, hogy mindenre nem tudunk felkészülni, lesznek meglepetések. Fő a rugalmasság!
  • Számba vehetjük, hogy milyen kapcsolati, illetve dologi segítséget tudunk majd igénybe venni – család, barátok, védőnő (esetleg szoptatási tanácsadó, gyermekágyas segítő), internetes bevásárlás, ételrendelés. Háztartás körüli teendők, hivatalos ügyek intézése.

Azt gondolhatjuk, hogy az egész szüléstörténetben az anyukáé a főszerep, első ránézésre apuka csak háttérszereplőnek tűnik. Pedig nagyon is fontos szerep az övé, hisz ő az, akire a felesége elsősorban támaszkodni szeretne, mind érzelmileg, mind a gyakorlatias dolgokban.

Ő van legközelebb, ő tudja leginkább megteremteni az anya-baba páros számára azt a nyugodt, biztonságot adó légkört, amire ilyenkor, az összehangolódás időszakában szükségük van. Akár a jelenlétével, akár a szervező, közvetítő, gyakorlatias feladatok felvállalásával.

Ha valamikor igazán szüksége van egy nőnek a férjére, akkor az ezekben a napokban, hetekben van, és ezentúl is folyamatosan!

Segítsük az apukákat is, hogy saját érzéseikkel megbirkózva megtalálják ezt a nő és a gyermek szempontjából is nélkülözhetetlen szerepet és beleálljanak.

Így érnek össze apa-anya-baba együtt, egy családdá.

 

Szerző: Véghné Karsai Anita, mentálhigiénés szakember

Forrás:
lelkemrendje.hu, Kiemelt kép: illusztráció/Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture