Megosztás:

A mai napon, május 11-én a Közlekedési Kultúra Napján startol az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny miatt Biatorbágyot érintő változásokról – útlezárások, ViaBusz és Volánbusz menetrendek változásáról az alábbi cikkeinkben adtunk tájékoztatást:

 

Amit a versenyről tudni kell:

A verseny vasárnapig, május 15-ig összesen 905 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és Csákvárról indulva a Kékestetőn ér majd véget. A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

A Giro d’Italia után sincs megállás a kerékpáros életben, a hazai legnagyobb kerékpáros versenyen, a Tour de Hongrie-n az idei távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, május 11. szerda és május 15. vasárnap között teszi meg. A versenyzők szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A verseny május 11-én Csákvár és Székesfehérvár között kezdődik, majd 12-én Karcag és Hajdúszoboszló, 13-án Sárospatak és Nyíregyháza, 14-én Kazincbarcika térségében folytatódik, végül május 15-én Miskolcról indulva a Kékestetőn zárul. A pontos útvonalról, az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól és az útlezárásokról a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. Hosszabb, néhány órás zárásra az első versenynapon a Bicske-Herceghalom-Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz-Felcsút útvonalon kell számítani, ahol három kört tesznek meg a versenyzők.

A kiemelt helyszíneken a verseny egyik fő támogatója, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

(VKA)

 

Forrás:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture