Megosztás:

Hetente jelentkező sportrovatunkban az elmúlt hét városunkat érintő sporteseményeiről és -eredményeiről olvashatnak. Foci, atlétika, röplabda, frizbi…csak néhány a rengeteg sportág közül, amit választhatunk, aminek szurkolhatunk, ha éppenséggel Biatorbágyon vagy környékén élünk. Lássuk, a múlt héten kikért szorítottunk!

Viadukt SE

Labdarúgás

Javában zajlanak a foci- é s egyéb nyári táborok az egyesületnél.

A nagy hőségre való tekintettel a gyerekek bebújtak az Iharos-erdőbe, túráztak egy kicsit az árnyat adó lombok alatt, illetve két turnusban strandra is mennek a héten.

Buli az árnyékban / VIDOK

Az előző heti focitáborról készült képes összeállítást ITT tekinthetik meg.

Kerékpár

A Viadukt SE Cycling Team két fontos sportolói két fontos versenyen is részt vettek a közelmúltban.

Eső, 1700 m szintemelkedés, magas páratartalom – ezek voltak a fő meghatározó tényezői a június 4-èn megrendezett Tour de Mátra versenynek, ahol 3 versenyzővel indultak. Az ország egyik, ha nem a legnehezebb (kilométerre levetített) pályáján kellett megküzdeni a váltakozó módon felszáradó, majd megint nedves talajjal, a technikás kanyarokkal a Mátra meredek emelkedőin, lejtőin, valamint bónuszként a végén a Kékestetővel, ahol a gyakorlatilag nulla látótávolság sem tette rövidebb érzetűvé a távot. Ilyen körülmények között is sikerült jól teljesíteniük.

Nehéz talaj – és látásviszonyok a Mátrában / Viadukt SE Cycling Team

 

U17 korosztály / 83 km
2. hely Erdős Dániel
4. hely Rein-Keresztes Zente

U23 korosztály / 83 km
25. hely Simonyi Levente

Az év legfontosabb versenye: 2022.06.22-én ismét Debrecen adott otthont az Egyéni Időfutam Országos Bajnokságnak.


A tavalyi évvel ellentétben, amikor is orkánerejű szél nehezítette a versenyzők dolgát, idén a tikkasztó meleggel kellett megküzdeniük az ország legjobbjainak. Aki a válogatottba kerülésért küzd, annak szintén ezeken a versenyeken kell jól teljesítenie. A nagyszámú nevező miatt pár nappal a megmérettetés előtt 1 órával előrébb került az első versenyző rajtja. Ez jól mutatja a kerékpározás, és ezen belül a versenyzés iránt való egyre nagyobb mértékű érdeklődést az országban.

 

Csapatunkból 5 fő vett részt a megmérettetésen, közülük volt, aki először indult ilyen szintű, színvonalú versenyen, és mindenki derekasan helyt állt.

A legjobb eredményt Mohai Dóra érte el, aki a csapat 6 éves fennállása óta a szakosztály második OB dobogóját hozta el egy 3. hellyel WU19 korosztályban!

 

WU15 / 6km –
Rein-Keresztes Réka 8. hely 31,77 Km/h átlagsebesség

U15 /10 Km –
Erdős Boldizsár 17. hely 31,13 Km/h

U17 / 15 Km –
Erdős Dániel 11. hely 39,32 Km/h,
Rein-Keresztes Zente 19.hely 37,38 Km/h

WU19 / 15Km
Mohai Dóra 3. hely 36,89 Km/h

Jobb oldalon a harmadik helyezett Mohai Dóra/ Viadukt SE Cycling Team

 

HAJRÁ VIDOK

Biai görkori

Tegnap reggel, aki erőt és kedvet érzett, csatlakozhatott a Bitorbágy-Törökbálint közötti reggeli guruláshoz. A rendezvény sikerén felbuzdulva a szervező(k) igényfelmérést tartanak a BiaKori csoportban, aki szeretne részt venni a jövőben hasonló programon, annak érdemes bekukkantania.

Oktatás és gurulás is lesz ma, a jól megszokott módon. Részletek ITT.

Túrák

Túrázási lehetőség akad az elkövetkező hétben is, ajánlónkat ITT olvashatják.

Bármilyen, sportágakkal kapcsolatos észrevétele, ajánlása, biatorbágyi sporteseményekhez kötődő információja van, kérjük, ossza meg velünk, hogy népszerűsíthessük a helyi sportéletet! Mert sportolni – jó!

 


Forrás:
Viadukt SE, Biai görkori, szerkesztette: BNS

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com

Hide picture