Hogyan kommunikáljunk úgy, hogy olyan megoldás szülessen, amelyben ugyanakkora figyelmet kap a partnerünk szükséglete, mint a sajátunk?
Az erőszakmentes kommunikáció vagy együttműködő kommunikáció (EMK) Marshall Rosenberg amerikai klinikai pszichológus által kifejlesztett módszer, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással, és lehetőség szerint nyertes-nyertes viszonyt hozzanak létre.
Az EMK-nak két fókusza van:
- az egyik az empátia, vagyis a másikra való együttérző odafigyelés,
- a másik az őszinte önkifejezés.
A EMK tudatosság fő eszköze egy 4 lépésből álló folyamat, melynek alkotóelemei:
- a megfigyelés,
- az érzés,
- a szükséglet és
- a kérés.
Az EMK-zsargonban az erőszakmentes kommunikációt szokás zsiráfnyelvnek is nevezni, szembeállítva a hétköznapokban csaknem mindenki által használt sakálnyelvvel. Az EMK-nak mint módszernek lényeges aspektusa, hogy alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partner is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni.
Sakál és zsiráf
Marshall Rosenberg sakálnyelvnek nevezte el a kommunikációnak azt az erőszakos módját, ahogy általában viszonyulni szoktak az emberek egymáshoz és önmagukhoz.
Sakál nyelv:
A sakál konfliktushelyzetben kétféle módon viselkedik:
- ha az ellenfelét gyengébbnek találja, akkor üvöltve támad,
- ha erősebbnek, akkor alázatosan behúzott farokkal elsomfordál.
Az üvöltés történhet látszólag szelíd szavakkal is. Az „Ejnye-bejnye, kisfiam, máskor ne csinálj ilyet, mert összetöröd anyuci szívét.” mondat semmivel sem kevésbé sakál, mint a „Szíjat hasítok a hátadból, te büdös kölyök!”. A hallgató fél mindkét közlésből minősítést hall meg: azt, hogy ő „rossz”, és hogy a másik (negatív) érzelmeiért ő a felelős.
Zsiráf nyelv:
A szárazföldi emlősállatok közül a zsiráfnak van a legnagyobb szíve. A zsiráf továbbá nagyon erős állat, ugyanakkor nagyon szelíd: egyetlen rúgásával harcképtelenné tehetné a társát – csak épp nem teszi. Nyálával képes feloldani a tövist, ami azt a készséget jelképezi, hogy mások „fullánkjait” együttérzéssel és empátiával dolgozhatjuk fel. Ezek miatt lett a zsiráf az erőszakmentes kommunikáció szimbólumává.
Az EMK terminológiájában „a zsiráf” általában az erőszakmentesen kommunikálni próbáló embert jelenti, szembeállítva „a sakállal”, vagyis az erőszakosan kommunikáló emberrel.
A zsiráf pontosan tisztában van a saját érzéseivel és szükségleteivel, fölvállalja őket, és esze ágában sincs azokról lemondani (ellentétben a meghunyászkodó sakállal). Viszont miközben saját szükségletei kielégítésére törekszik, teljes figyelemmel igyekszik meghallani a másik érzéseit és a mögötte húzódó szükségleteket. Amikor pedig a tényleges cselekvésre kerül sor, a zsiráf számára csak olyan megoldás elfogadható, amelyben ugyanakkora figyelmet kapnak a partnere szükségletei, mint a sajátjai.
Az erőszakmentes kommunikációt lépéseiről a YouTubon találhatunk oktató videókat:
- Megfigyelés : https://www.youtube.com/watch?v=g4RbiLyojWA&t=460s
- Az érzés felismerése: https://www.youtube.com/watch?v=ux0W8JjPSMQ&t=394s
- A szükséglet felismerése: https://www.youtube.com/watch?v=7zQSJ5qo0PE&t=1s
- A kérés megfogalmazása: https://www.youtube.com/watch?v=5HhlseJbXFg&t=606s