','

' ); } ?>

Ha te is úgy gondolod, hogy a sofőrök hihetetlen kifogásokkal képesek előrukkolni, csakhogy megússzák a büntetést, meg kellene nézned, milyen történetek kerülnek a biztosítótársaságok baleseti bejelentő papírjaira. Nemrég a Toronto Sun nevű újság megjelentetett párat ezek közül a tényleges bejelentések közül:

„Egy gyalogos nekem jött, és a kocsim alá került”.

„Megpróbáltam leütni egy legyet, és így a telefonpóznának hajtottam.”

„Már negyven éve vezettem, amikor elaludtam a kormánynál, és karamboloztam.”

„Egész nap növényeket vásároltam, és hazafelé tartottam. Ahogy egy kereszteződéshez értem, kinőtt egy sövény, és zavart a kilátásban. Nem láttam a másik autót.”

„A gyalogosnak fogalma sem volt róla, merre menjen, így elütöttem.”

„A telefonpózna gyorsan közeledett. Megpróbáltam kitérni az útjából, de beleütközött a kocsi elejébe.”

„Hazaérve nem a megfelelő házhoz hajtottam be, és nekimentem egy fának, ami nekem nincs.”

„A fickóval tele volt az út. Többször is kikerültem, mielőtt elütöttem.”

„Az autómmal törvényesen leparkoltam, amikor az beletolatott a másik járműbe.

„Előtűnt a semmiből egy láthatatlan autó, nekiment az enyémnek, aztán eltűnt.”

„A baleset közvetett okozója egy kis autóban ülő kis fickó volt, akinek nagy volt a szája.”

A legtöbben elszúrunk dolgokat az életünkben, és mi is elég béna kifogásokkal állunk elő. A Biblia azonban azt mondja az 1Ján 1,9-ben: „Ha megvalljuk bűneinket, [Isten] hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól…” Ez egy elképesztő ígéret.

De van feltétele: „Ha megvalljuk bűneinket…” A megvallás egy olyan szóból származik, ami azt jelenti, hogy „ugyanannak nevezni”. Vagyis amikor vétkezünk, nem kell kifogásokat keresnünk, vagy másokat vádolnunk, vagy megpróbálni kibújni alóla. Csak annyit kell mondanunk: „Istenem, ez bűn volt. Te bűnnek nevezed, én is bűnnek nevezem, és ennyi. Kérlek, bocsáss meg nekem!”

Azt mondják, az egyetlen bűn, amit Isten nem bocsát meg, az a bűn, amit soha nem vallunk meg. Ahányszor rossz irányba fordulunk, vagy lesodródunk az útról, döntenünk kell. Megvalljuk a bűnünket, vagy azt kérjük Istentől, hogy nézze el? Végül is két imádság valamelyikéről van szó: „Istenem, kérlek, nézd el!” vagy „Istenem, kérlek, bocsáss meg!”.


Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture