','

' ); } ?> '; echo '.category-1perces { background-image: url(' . esc_url($featured_image_url) . '); }'; echo ''; } ?>

A Biatorbágyi Értéktár Bizottság 2023-ban is olyan értékek megmentésén dolgozik, amelyek részei városunk történelmének és nagy közmegbecsülésnek örvendenek.

Nánási-Kézdy Tamás, az értéktár bizottság vezetője a Völgyhíd Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy két könyv kiadásán is munkálkodnak. A híd városa, a város hídja című kötetben településünk emblematikus jelképe, a Viadukt van a fókuszban. A helytörténeti munka a völgyhídpár múltjával, jelenével és kis részben a jövőjével is foglalkozik. A bizottság tervei szerint a kiadvány megjelenését nagyszabású könyvbemutatóval és előadássorozattal kötik majd össze. A Horváth Imre helytörténész által szerkesztett kötet már a nyomdában van.

Az Országos Hungarikum Pályázat keretében további támogatást nyertek egy másik könyvhöz, amelynek egyelőre az előkészületei folynak. Ebben az 1980-as években Szakály Mátyás – egykori karnagy, pedagógus – által összegyűjtött és lejegyzett biatorbágyi német nemzetiségi dalok állnak a középpontban. Az elképzelések szerint ezek a felvételek CD formátumban lesznek elérhetők, illetve emellé jár majd egy, a Dr. Palovics Lajos helytörténész kísérő tanulmányaival kiegészített kottafüzet is. A Köllő Attila népzenész szerkesztésében készülő zenetörténeti és néprajzi munka várhatóan az év első felében jelenik meg.

A kiemelt tervek között szerepel továbbá a majdani turisztikai és információs pontként működő Biatorbágyi Értékek Háza nevű intézmény létrehozása. Ennek helyszíne a Nagy utca 33. alatt található parasztház lesz, az épület felújítása és esetleges bővítése még a tervezési fázisban van.

A bizottság különleges városfeliratot szeretne elhelyezni a Viadukt környezetében, amelynek a stílusa a műemléki környezethez igazodna, egyben érdekes fotótémaként is szolgálna: a városfelirat és a Viadukt együttes megörökítésének a lehetőségét kínálná. Ennek érdekében a bizottság felvette a kapcsolatot a Szent István Egyetemmel, hogy hallgatói pályázat keretében találják meg a megfelelő alkotást. Az így létrejövő turisztikai különlegesség célja Biatorbágy további népszerűsítése lenne.

A Völgyhíd Televíziónak a Nánási-Kézdy Tamás bizottsági elnökkel készített interjúja IDE KATTINTVA tekinthető meg.

A témával a Biatorbágyi Körkép áprilisi számában is találkozhat az olvasó.

Szerző: BNS


Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture //