A nemzetközi mezőnyt is felvonultató Füstös Nyúl Kupa és BBQ Fesztivál idei második fordulójának adott otthont július 1-jén a Juhász Ferenc Művelődési Központ.
Szombaton már délelőtt izzottak a grillek a Faluház udvarán, a parázson sült hús semmivel össze nem téveszthető illatát már messziről érezni lehetett a Fő tér közelében.
Immáron ez az ötödik megmérettetés, amit a texasi Steak Cookoff Association (SCA) szabályrendszere szerint rendez a grillrajongókból álló szervezőcsapat. A verseny nyertesei megkapják a Golden Ticketet, ami meghívást jelent a Texas állambeli Forth Worthban megrendezésre kerülő világbajnokságra.
A fő versenyszám a tökéletes ribeye steak elkészítése volt, de a versenyzők BBQ-sertésoldalas és -hamburger kategóriában is indulhattak.
Závodszky Attila, a Steak Cookoff Association képviselője Völgyhíd TV-nek adott interjújában elmondta, hogy versenyről versenyre többen mérik össze tudásukat, valamint a nemzetközi mezőny is egyre erősebben van jelen a megmérettetéseken: akadtak belga, német és osztrák indulók is.

„Fókusz a ribeye-ra , a steakek királya”
A versenyzőket a bírók kettős vak teszt alapján értékelték, a burger kategória nyertese és a Golden Ticket tulajdonosa Juhász Zoltán lett, az oldalas, vagyis a ribs kategóriában Vizsolyi Róbert vitte el a pálmát, a steakek királyát, a ribeye-t pedig Nagy Iván és Molnár Ádám készítette tökéletesre.
A kupa látogatói sem maradtak éhesen, a kóstolók mellett a grillről lekerült ételeket a helyszínen bárki megvásárolhatta, a Grillakadémia csapata volt a füstös falatok szállítója. A nagy melegben a steakekhez passzoló italok jelentették a felfrissülést: főzdei sörök és whiskey-alapú italok minden igényt kielégítő kínálatából válogathattak az érdeklődők.

Hálás közönség
A jó füst, a kiváló minőségű alapanyagok és a páratlan szakértelem ez alkalommal sem okozott csalódást a Füstös Nyúl Kupán, a biatorbágyi húsimádóknak és BBQ rajongóknak pedig külön ajándék volt, hogy az ínyenc falatokért és a kísérő italokért gyalogszerrel is eljuthattak.
A texasi hangulathoz semmi sem hiányzott, Biatorbágy pedig visszavárja ezt a különleges, füstös nyulat a következő szezonban is.
Az eseményről a Völgyhíd TV is beszámolt: