Nyakunkon a tavasz, természetesen vágyunk a természetbe. Nekünk biatorbágyiaknak malacunk (mázlink) van, azaz abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy településünkön pár lépésnyire – egy gázpedálnyomásra – vár minket a várost körülölelő anyatermészet számos turisztikai szempontból is vonzó értékkel, mint például az iharosi erdő, a Madárszírt, a Nyakaskő, a Schultheisz-kanyaron túli mező, a Biai Szelíd-tó, a Katalin-, a Bolha-, a Kutya- az Öreg és Ürge-hegy, vagy éppen a Peca-tó.
Szerkesztőségünk megkereste erdeink, mezőink vadgazdálkodóját az Iharos Vadásztársaságot, amelynek tagjai kiváló ismerői minden zegzugunk vadon élő lényének. Általános helyzetkép, hogy a sűrűsödő telek bekerítések jelentősen gátolják az állatok vonulási útját, elvágva őket a korábban megszokott vízforrásoktól, dagonyáktól, szaporodási és élőhelyüktől, ezért van, hogy például a vaddisznók olyan helyeken jelennek meg, ahol eddig még nem találkozhattunk velük. Sajnos a terület zaklatottsága is igen magas, sokan nem csak pihenési, kirándulási céllal, és korántsem a szabályoknak megfelelően használják az erdőt. (Erdőtörvény és rendeletei) Most, a tavasz érkezésével a január-februárban született vaddisznómalacok már 15-20 kilósak. A vérmes anyakocák védőőrizetében éppen tanulják útvonalaikat. A kijelölt sétautakról letérő kirándulók, a póráz nélkül sétáltatott kutyák, a kerékpárosok, cross motorosok, quadosok megjelenését természetellenes zaklatásnak veszik és beszorított helyzetükből védekezésül kitörve bizony életveszélyes sérüléseket is okozhatnak. Jobb tehát tisztes távolságot tartani, és örülni annak, ha malacunk van!
Malacunk van!
